„Még mindig halljuk a haldoklók utolsó szavait”

Súlyos fizikai, mentális és lelki terhek hárultak a járvány alatt frontvonalban küzdő rezidens orvosokra

Közel kétszáz rezidens orvos küldte már el a történetét a Covid-ellátás alatt átélt élményeiről a Magyar Rezidensszövetségnek. A pályakezdő orvosok érdekképviseleti szervezete ugyanis mentálhigié­nés programot indított, így segítve a járvány ideje alatt átélt fizikai, mentális és lelki terhek feldolgozását – írja a Magyar Nemzet .

Mély nyomot hagyott a rezidensekben a járvány

Mivel a szakorvosok a nem covidos betegek ellátásáért is feleltek, így a lap szerint a rezidensek voltak azok, akik a frontvonal élére kerültek: meg kellett birkózniuk a saját kompetenciahatáraikkal és a tapasztalatlanságukkal is. A járvány ideje alatt a legtöbb ellátóegységben, bár volt lehetőségük pszichológiai és pszichiátriai tanácsadásra, illetve az egymás közötti – online – esetmegbeszélések is támaszt nyújtottak a fiatal orvosoknak, a Covid-osztályon átéltek mély nyomot hagytak az ellátás szereplőiben. A rezidensszövetség reméli, hogy ezeknek a történeteknek az elmesélése is segíthet enyhíteni a fiatal orvosokra háruló lelki terheken. 

stressz, járvány
Súlyos lelki terhet jelentett a rezidenseknek is a járvány. Fotónk illusztráció, forrás: Getty Images

„Betegek, akiknek neve és a haláluk körülményei a mai napig előttem vannak; kórtermek, ahova belépve azonnal rám törnek az akkori emlékképek. A lélegeztetőgépek csipogása. Fiatal szülők, akik gyermekeket hagynak maguk után, a kismamák és babáik elvesztése. Az utolsó szavak, beszélgetések itt visszhangoznak még a falak között” – idézte fel Stubnya Bence, a Magyar Rezidensszövetség budapesti régiójának alelnöke a Covid-osztály legnehezebb pillanatait.

Egy másik rezidens orvos az alábbi módon emlékezett vissza erre a nehéz időszakra: „Számomra a mélypont akkor jött el, amikor egy fiatal betegemet rövid időn belül elvesztettem: az alig ötvenéves férfi tüdeje már nyolcvan százalékban roncsolódott, de még valamennyi levegőt kapott. Kezdetben oxigénterápiát kapott, ami úgy tűnt, elég lesz. Tizenkét órával később viszont az állapota tovább romlott, és intubálni kellett. Túl későn kért orvosi segítséget. Ő is tudta, hogy ez itt az út vége, és arra kért, tárcsázzam a feleségét, hogy elbúcsúzhasson tőle. Nem tudtam megállítani a könnyeimet” – olvasható a beszámolójában.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Azonnali, tartós és pusztító fájdalom: a legmérgezőbb emlős horror csípést okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +2 °C

Északkelet felől további felhőzet érkezik, így míg a Dunántúlon gyorsan, addig hazánk keleti felén csak lassan csökken érdemben a felhőzet. Csapadék nem valószínű. Mindenütt mérséklődik, gyengül a légmozgás. Késő estére 6 és 12 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és +6 fok között alakul. A hidegre hajlamos, derült helyeken gyenge fagy is előfordulhat, a felhősebb részeken pedig kissé magasabb értéket is mérhetünk. Frontmentes időre számíthatunk, ugyanakkor a gyors napközbeni melegedés sokaknál kiválthat kellemetlen panaszokat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered a stressz testi jeleit? – Bőrtünetek is árulkodhatnak a túlhajszoltságról Alvászavar, kimerültség, ingerlékenység – sokszor észre sem vesszük, hogy mindezek hátterében a stressz áll. Vajon mennyit tudsz arról, hogyan hat a szervezetünkre a mindennapi feszültség? Teszteld magad kvízünkkel!
kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!