Már a szomszédban a Zika-vírus

Csehországban is megjelent a zikavírus - közölte a cseh egészségügyi minisztérium csütörtökön Prágában. A közszolgálati hírtelevízió szerint eddig két esetről van szó.

Roman Prymula, a Cseh Vakcinológiai Társaság elnöke február elején úgy vélekedett, hogy a vírusnak Csehországban ugyan nincsen táptalaja, nincsenek meg a megfelelő körülmények, de külföldről bekerülhet az országba.

"Az egyetlen kockázatot az importált fertőzések okozzák, ami azt jelenti, hogy olyan ember érkezik Csehországba, aki korábban már megkapta a kórt, s tőle cseh állampolgárok is megfertőződhetnek" - mondta Prymula a televízióban.

Már Csehországot is elérte a Zika-vírus

A Zika-vírus-fertőzés egy rövid lappangási idő után megjelenő akut, influenzaszerű kórkép. Figyelni azért kell rá, mert a magzatban visszafordíthatatlan károsodást okozhat. Kattintson! Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) február elején globális egészségügyi vészhelyzetet hirdetett, becslései szerint idén négymillióra emelkedhet a zikalázas megbetegedések száma az amerikai kontinensen, ahol a szúnyogok terjesztette kór 2014 februárjában ütötte fel először a fejét az őslakosok körében.

A gyanú szerint a vírus magzatoknál kóros kisfejűséget okozhat, ezt azonban egyelőre nem sikerült minden kétséget kizáróan bizonyítani.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
fogyást segítő gyógyszer
Új fogyasztó gyógyszer jön: a vércukorszintet is hatékonyabban csökkenti
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

A látási viszonyok fokozatosan javulnak, ezt követően nagyrészt felhős idő valószínű, de több helyen - elsősorban a déli és keleti megyékben - szakadozhat a felhőzet, hosszabb-rövidebb időre kisüthet a nap. Egyre inkább északkeleten, északon - csökkenő számosságban - fordulhat elő gyenge eső, záporeső. Helyenként megélénkül a déli, délkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8 és 14 fok között várható, de helyenként az északkeleti tájakon ennél több fokkal hidegebb maradhat az idő.Késő estére 0 és +6 fok közé hűl le a levegő. Bár egy hidegfront közeledik felénk, alapvetően melegebb lesz, mint tegnap, így több tényező is okozhat kellemetlen panaszokat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Melyik jobb a fogaknak: a sajt vagy a karamell? Teszteld a tudásodat! A fogaink egészségének megőrzése nagyon fontos. Egyes ételek, italok és mindennapi szokások azonban jelentősen károsíthatják a fogzománcot és a szájüreg állapotát. Lássuk, mennyire vagy képben a kockázati tényezőkkel!
kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!