Kukába került az oltásellenesek kedvenc tanulmánya

Súlyos számítási hiba miatt visszavontak egy friss kanadai tanulmányt, amely szerint a Pfizer és a Moderna COVID-19 elleni oltása magas kockázatú szívizomgyulladást okozhat.

A lektorálatlan tanulmány az mRNS-vakcinák és a szívizomgyulladás kapcsolatát vizsgálta, és előszeretettel idézték az oltásellenesek mint bizonyítékot arra, milyen veszélyesek a vakcinák. A tanulmány múlt héten jelent meg, és csak a Twitteren több mint 11 ezerszer osztották meg. Most kiderült, hogy a tanulmány szerzői súlyos számítási hibát vétettek, így nem érvényesek a benne foglalt összefüggések sem - írta a CNBC .

kanada covid
A szívizomgyulladás kockázata a valóságban elenyészően csekély. Fotó: Getty Images

Elszámolták

Az Ottawa Heart Institute kutatói saját tanulmányukat vizsgálták felül, miután jelzéseket kaptak arról, hogy a kiinduló adataik nem pontosak. Az eredeti tanulmány szerint az mRNS-oltások ezerből egy esetben okoznak szívizomgyulladást egy több mint 32 ezer fős ottawai mintán, ami sokkal magasabb, mint az addig ismert arány. Csakhogy a kutatók elnézték a bázist, mert a vizsgált időszakban - idén júniusban és júliusban - nem 32 ezer főt oltottak be a kanadai fővárosban, hanem több mint 800 ezret. Vagyis a szívizom-gyulladás kockázata sokkal kisebb a tanulmányban foglaltaknál: nem 1 az 1000-hez, hanem csak 1 a 25 ezerhez.

Dr. Peter Liu, az ottawai intézet tudományos igazgatója és a visszavont tanulmány egyik szerzője elnézést kért a hibáért. Arra hivatkozott, hogy gyorsan kellett elkészíteniük a kutatást, és a kapott előzetes adatokat hitték valóságosnak. Vagyis a szívizomgyulladás továbbra is az mRNS-vakcinák ritka mellékhatása, előfordulása azonban elenyészően csekély .

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadozás a déli órákig még a déli megyékben is, majd egyre inkább csak az északkeleti, keleti tájakon fordulhat elő. Délután az északkeleti, keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A hőmérséklet csúcsértéke nagyrészt 9 és 12 fok között alakul, de a keleti és déli naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb, az északnyugati, nyugati vidékeken pedig alacsonyabb értéket is mérhetünk. A késő esti hőmérséklet 3 és 9 fok között valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra