Koronavírus: újabb vakcináról jöttek jó hírek

A Novavax nevű biotech cég bejelentette, hogy a koronavírus ellen kifejlesztett vakcinájuk ígéretes eredményeket mutatott a klinikai vizsgálat során.

A Novavax koronavírus elleni oltóanyaga a klinikai vizsgálatok korai szakaszánál jár. Az első tesztbe 131 embert vontak be, mindannyian 18 és 59 év közöttiek voltak. Az eredmények szerint a vakcina immunválaszt váltott ki az alanyok szervezetéből - számolt be róla a CNBC .

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus elleni védőoltás, koronavírus oltóanyag, koronavírus oltás, koronavírus vakcina
Írd ide a képaláírást

A klinikai próba Ausztrália két helyszínén zajlott. A cég tájékoztatása szerint 106 résztvevőnek mintegy 3 hét különbséggel két dózist adtak be az új típusú koronavírus ellen kifejlesztett védőoltásból, míg 25-en placebót kaptak. A szakértők úgy látták, hogy a vakcina hatására semlegesítő antitesteket termelt a tesztalanyok szervezete, amely a kutatók véleménye szerint már elegendő lehet a COVID-19 elleni immunitás kialakulásához.

Több antitest lett, mint a gyógyultaknál

A cég azt is kiemelte, hogy koronavírus-vakcinájuk hatására nagyobb mennyiségű antitest termelődött, mint amennyi a gyógyultak szervezetében létrejön. Egyes alanyok adjuvánssal - erősebb immunválasz kiváltását elősegítő hatóanyaggal - együtt kapták meg az oltást, így az oltás az ő immunrendszerükből a várakozások szerint nagyobb aktivitást váltott ki.

Nem voltak súlyos mellékhatások

Koronavírus: ennyibe kerülhet majd egy vakcina - olvassa el a részleteket!

A vállalat természetesen a mellékhatásokkal kapcsolatos információit is megosztotta, ez ugyanis az egyik legfontosabb kérdés a koronavírus-fertőzés megelőzését célzó vakcinák kapcsán. Mint mondták, az alanyok jól tolerálták az oltóanyagot, nem számoltak be nem várt, súlyos mellékhatásról. Az első dózis után néhányan izomfájdalmat, fejfájást és fáradtságot tapasztaltak. A második adag beadása után pedig mindössze egyetlen páciensnél jelenzkezett láz.

Majdnem megfulladt egy mekis kajába sült maszktól egy brit kislány - a részletekért olvassa el társportálunk, az nlc.hu cikkét!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.