Koronavírus: újabb 340 ezer fertőzött világszerte

Vasárnap reggelig 24 óra leforgása alatt újabb több mint 340 ezer embernél mutattak ki új típusú koronavírus-fertőzést a világban a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem adatai szerint.

Rákbetegeknél súlyosabb megbetegedést okozhat az új koronavírus egy friss tanulmány szerint. Részletek itt.

Mindez azt jelenti, hogy a vírus (SARS-CoV-2) tavaly decemberi megjelenése óta immár 39,6 milliónál is többen fertőződtek meg a Földön. A COVID-19 következtében elhunytak száma 5276 fővel megközelítette az 1,11 milliót, míg a gyógyultak száma 27,2 millióra emelkedett. A fertőzés 189 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.

koronavírus, világjárvány, pandémia, COVID-19, Párizs
Védőmaszkos utasok a párizsi metró egyik folyosójának mozgójárdáján október 15-én. Fotó: MTI/AP/Lewis Joly

A világjárvány az Egyesült Államokat sújtja leginkább, ahol már több mint 8,1 millió embert fertőzött meg, 219 ezren pedig belehaltak a fertőzésbe. Indiában 7,43 millió fertőzöttet és közel 113 ezer halálos áldozatot, Brazíliában 5,22 millió fertőzöttet és 153,7 ezer halálos áldozatot regisztráltak eddig. Az európai államok közül Oroszországban megközelítette a 1,38 milliót az igazolt fertőzöttek száma, míg a halálos áldozatoké a 23,9 ezer főt. Spanyolországban 936,6 ezer fertőzöttről és 33,8 ezer halálos áldozatról, Franciaországban 876,3 ezer fertőzöttről és 33,3 ezer halálos áldozatról, az Egyesült Királyságban pedig 708,3 ezer fertőzöttről és 43,7 ezer halottról tudnak a hatóságok.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) március 11-én nyilvánította világjárványnak a koronavírus terjedését, amely a kínai Vuhan városából indult ki. Kínában (Hongkong és Makaó nélkül) közel 91 ezer fertőzéses esetet tartottak nyilván vasárnap reggel, valamint 4739 halálos áldozatot.

Indiában 300 millió embert oltanának be elsőként

Az indiai kormány tervei szerint az első szakaszban 300 millió ember kaphatná meg a koronavírus elleni védőoltást. A szombaton ismertté vált kormányzati tervek szerint az első szakaszban a népesség 23 százalékát oltanák be: a "frontvonalban" lévő egészségügyi dolgozókat, időseket, rendőröket. Ehhez 600 millió adag vakcinára lesz szükség. Az indiai kormány egészségügyi minisztere nemrégiben úgy nyilatkozott, Újdelhi azt reméli, hogy 2021 júliusáig 500 millió adag vakcinával fog rendelkezni, ami 250 millió ember beoltásához elegendő. Szakértők szerint az 1,3 milliárd lakosú szubkontinensen a teljes lakosság beoltása bizonyosan át fog húzódni 2022-re.

Hónapokig tartó panaszok jelentkezhetnek a koronavírus-fertőzés következtében. A hosszú COVID-ról társportálunk, az nlc.hu cikkében olvashat ide kattintva .

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

szemproblémák
Apró pöttyöket vagy úszó szálakat látsz a szemed előtt? Ez állhat a háttérben
elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
fahéj
Ez a kedvelt ízesítő többet árthat, mint használ
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +1 °C

Északnyugat felől előbb fátyol-, majd vastagabb felhők érkeznek, de a Tiszántúlon délutánig még jobbára derült marad az ég. Az ország északnyugati felén helyenként előfordulhat - jellemzően gyenge - eső, zápor. Az északnyugatira forduló szél egyre több helyen megélénkül, a front mentén átmenetileg erős széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 15 és 18 fok között valószínű, de északnyugaton pár fokkal hűvösebb lehet, ott a maximum már délelőtt beállhat.Késő este többnyire 3 és 9 közötti értékek várhatók. Ma változékony, szeles idő várható záporokkal, miközben az orvosmeteorológiai helyzet viszonylag kedvező marad.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!