Koronavírus: szigorítások a hétvégére

A hétvégére sok települést lezárnak a koronavírus-járvány miatt, több városban pedig éjszakai kijárási tilalmat is bevezetnek.

A koronavírus elleni védekezés jegyében a önkormányzatok újra elrendelik vagy meghosszabbítják, néhol pedig szigorítják a korábbi korlátozásokat. Visegrádot például szombat 8 órától, Zebegényt pedig már 6 órától lezárják, egészen vasárnap éjfélig. Ez idő alatt mindkét települések tilos közterülen tartózkodni. Szentendre belvárosa is zárva lesz az autós turisták és a kerékpárosok előtt. A belvárosba a nem szentendreiek nem hajthatnak be gépkocsival és nem használhatják az Eurovelo 6 kerékpárút szentendrei, Duna-parti szakaszát sem. A hétvégén Kisoroszi teljes közigazgatási területén tilos lesz a szabadidős tevékenység minden formája, és teljes parkolási tilalom lesz érvényben.

Koronavírus: sok minden változhat Budapesten - a részletekért kattintson ide!

Dunaújvárosban vasárnap éjfélig az Alsó- és a Felső Duna-part, valamint a Szalki-sziget csak egyéni szabadidős tevékenység és háziállat sétáltatása céljából látogatható. Orfűn a hétvégén a Pécsi-tó körüli sétányt csak a helyiek, az üdülőtulajdonosok és az érvényes horgászjeggyel rendelkezők használhatják. A koronavírus-járvány miatt Tiszafüreden szombat-vasárnapra lezárják a város közigazgatási területét, és 33-as főúton átmenő forgalom kivételével a városba nem engednek be idegeneket. A korlátozás az ingatlantulajdonosokat, a városban egyedül élő hozzátartozójukat ellátókat, a Tiszafüreden munkát végzőket, a megkülönböztető jelzéssel ellátott járműveket, az áruszállítást és a helyi étel-házhozszállítást nem érinti. Pákozd is csak a helyieknek engedélyezi az egyéni sportolást és a szabadidős célú gyalogos közlekedést a hétvégén, de 65 év felettieknek azt sem. A településen csak az átmenő kerékpáros forgalom engedélyezett, a főbb nevezetességeket lezárják.

Velencén a parkolási korlátozások a koronavírus miatt kihirdetett veszélyhelyzet végéig érvényben maradnak. Gyöngyös ismét lezárja a Mátra összes parkolóját, így Mátrafüreden, Mátraházán és a Kékestetőn is. Emellett a hétvégén újra kötelező a maszk- és kesztyűviselés. Tatán a hétvégén nem látogatható az Angolkert, az Öreg-tó partja és a Réti 8-as tó, a tatai vár és az Esterházy-kastély környéke sem. Szarvas megerősítette korábbi intézkedéseit, így a városban csak ottani állandó lakcímmel rendelkezők tartózkodhatnak. Szentesen pedig a hétvégén tilos minden összejövetel, és a közterületeken legfeljebb hárman csoportosulhatnak. Az üzletekben a dolgozók számára kötelező a maszk és a kesztyű viselése, az üzlethelyiségekben pedig 5 négyzetméterenként legfeljebb egy vevő tartózkodhat.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus Magyarország, koronavírus korlátozások, koronavírus hétvége, koronavírus szigorítások, koronavírus kijárási tilalom
Rendőrök járőröznek Salgótarjánban. Fotó: MTI/Komka Péter

A Balatonnál is szigorítanak

A Balatoni Szövetség közlése szerint koronavírus elleni védekezés jegyében a balatoni települések nagy részén érvényben maradnak az eddigi lezárások. Az intézkedés többnyire a strandokat, a parkolókat, a kilátókat, a mólókat, a parti sétányokat és a kikötőket érintik. Révfülöpön viszont szigorítanak, és a településre csak a helyi lakcímkártyával rendelkezők hajthatnak be. Siófokon szombat 0 órától vasárnap 24 óráig ismét kötelező a maszkviselés. Keszthelyen pedig ezentúl minden péntek délután lezárják és hétfő délelőttig zárva tartják a Balaton-partot a koronavírus-járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzet időtartama alatt. Továbbra is zárva vannak a strandok és a parkolók Balatonfüreden, Tihanyban, Alsóörsön és Balatonföldváron, de Balatonlellén is újra elrendelik ezt a korlátozást. Balatonalmádiban pedig kötelezővé teszik a maszk viselését az üzletekben és a közforgalmú zárt helyeken.

Erre számíthatnak a megyeszékhelyek lakói

Sopronban péntek éjféltől szombat reggel 6 óráig, szombaton este 8 órától vasárnap reggel 6 óráig és vasárnap este 8 órától éjfélig a 18 év alattiak nem tartózkodhatnak közterületen. Veszprémben szombaton és vasárnap tilos a kirándulóhelyeket és a játszótereket látogatni, és csak áthaladás céljából lehet közterületen tartózkodni. Szolnokon pedig szombaton 0 órától vasárnap 24 óráig kizárólag maszkkal vagy a szájat és az orrot takaró kendővel lehet belépni az üzletekbe , hogy elkerüljék a koronavírus esetleges terjedését. Emellett vasárnap éjféig tilos 3-nál több ember csoportosulása a közterületeken.

Szombathelyen ismét csak gyalogosan vagy kerékpárral lesz megközelíthető a Csónakázó-tó, az Emlékmű-domb, a Sportliget és a parkerdő. A főtéren és a parkokban kötelező lesz a maszkviselés , 18 éves kor alattiak pedig este 8 és reggel 6 óra között nem mehetnek közterületre. A székesfehérvári közterületeken kötelező maszkot viselni, a 18 év alattiak pedig itt sem tartózkodhatnak kint este 8 és reggel 6 óra között. Háziállatot sétáltatni csak a lakóhely bejáratától számított 1000 méteres körzeten belül lehet. Kecskeméten pedig tilos az utcákra menni péntek éjféltől és szombat este 10 órától másnap reggel 6 óráig, valamint vasárnap este 10 és éjfél között. Ez alól csak az mentesül, aki munkába vagy gyógyszertárba megy, sürgősségi orvosi ellátást vesz igénybe, esetleg hivatásbeli kötelezettséget teljesít.

Miskolcon a turistaforgalomban és a hétvégéken gyakran használt parkolókat ismét lezárják a hétvégén. A lakossági parkolással is érintett parkolókat az ott lakók továbbra is használhatják. Győrben nem zárnak le köztereket a hétvégén, de csak a folyamatos haladás megengedett, legalább 2 méteres távolság megtartásával. Debrecenben továbbra sem látogatható a nagyerdei parkerdő. Egerben péntek éjféltől hétfő hajnalig újra lezárják a tömeges szabadidős tevékenységek elől a belváros, valamint a település turisztikailag leglátogatottabb közterületeit és parkolóit. Pécsen pedig tilos a belépés a tüskésréti szabadidőparkba, a tettyei közparkba és a Mandulás parkba, a malomvölgyi tavaknál pedig csak horgászok lehetnek.

Magyar sztárséf elmondta, hogyan és mikor nyithatnának újra az éttermek. A részleteket olvassa el társportálunk, az nlc.hu cikkében!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra