Koronavírus: segíti a terjedést a légkondi

Újabb érdekes részletek derültek ki azzal kapcsolatban, hogy az új típusú koronavírus hogyan terjedhet zárt térben, például egy étteremben.

A kínai egyészségügyi intézet kantoni munkatársainak sikerült visszakövetniük egy fertőzési láncot, amely a dél-kínai település egyik éttermébe vezetett. Azonosítottak ugyanis három családot, akik január 24-én egy időben tartózkodtak a vendéglátóhelyen, és közülük 2 héten belül 10 főnél mutatták ki az új típusú koronavírust - számolt be róla a 444.hu .

Csoportos fertőzés ebéd közben

A napokban publikált tanulmány elkészítéséhez a kutatók egy alapos nyomozást végeztek. Kiderítették, hogy az egyik család Vuhanból - a koronavírus-járvány kínai gócpontjából - érkezett, és a többi vendéggel 53, illetve 73 percig voltak egy légtérben. A vuhani család egyik tagján - aki valószínűleg a vírusgazda volt - már másnap jelentkeztek a koronavírus-fertőzés jellemző tünetei: belázasodott és köhögött. Február 5-éig pedig a 3 család összesen 9 további tagja is megbetegedett.

koronavírus, koronavírus terjedése, koronavírus hírek, koronavírus légkondi, koronavírus étterem, koronavírus zárt tér
A légkondi is segíti a koronavírus zárt térben történő terjedését. Fotó: Getty Images

Nem a távolság számított

A normál hangerőn történő beszéd is elég ahhoz, hogy egy koronavírusos beteg továbbadja a fertőzést - állapították meg legfrissebb tanulmányukban a Nemzeti Egészségügyi Intézet (NIH) kutatói. Olvassa el a részleteket!

A 143 négyzetméteres éttermi területen összesen 91-en tartózkodtak a január 24-ei ebéd idején, a többiek azonban nem fertőződtek meg. Bár a vírusgazda asztalától ugyanolyan távolságban helyezkedett el a többi vendég asztala, mégis csak 2 asztalhoz, a fent említett 2 család tagjaihoz jutott el a koronavírus . A kutatók ezt azzal magyarázzák, hogy az összes fertőzés az étterem egyik légkondicionálójának légáramában történt, tehát feltehetően így jutottak el a 2 másik családhoz a levegőben lebegő apró nyálcseppek. A többi asztal azonban vagy a légáramon kívül volt, vagy egy másik légkondi is működött a közelében, ezért az ott ülő vendégeket nem veszélyeztették a fertőzött által kibocsátott vírusrészecskék.

A kutatók kiemelték, hogy laboratóriumi kísérletekkel egyelőre nem tudják alátámasztani ezeket az állításokat, de az utólagos nyomozással feltárt eredmények még így is nagy segítséget jelenthetnek a koronavírusos cseppfertőzéssel kapcsolatos további kutatásokhoz.

A kórházban tartották meg esküvőjüket a koronavírusos betegeket ellátó orvosok - a részleteket olvassa el társportálunk, az nlc.hu cikkében!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.