Koronavírus: rászorulóknak kell adni az oltást

Bill Gates szerint a koronavírus okozta COVID-19 elleni gyógyszereket és majdani oltásokat olyan országok és emberek számára kell hozzáférhetővé tenni, akiknek a legnagyobb szükségük van rájuk, nem pedig azoknak, akik a "legtöbbet ígérnek" értük, a piaci alapú értékesítés ugyanis elodázza a világjárványt végét.

Sikeresen zárult egy orosz fejlesztésű vakcina önkénteseken történő tesztelése. Részletek itt.

"Ha csak hagyjuk, hogy a gyógyszerek és oltások a legtöbbet ígérőkhöz jussanak el ahelyett, hogy oda, ahol a legnagyobb szükség van rájuk, még hosszabb, igazságtalanabb és halálosabb lesz a járvány " - hangoztatta a Microsoft szoftvertechnológiai óriáscég társalapítója, a Bill és Melinda Gates Alapítvány társelnöke a nemzetközi AIDS-társaság (IAS) által szervezett, a koronavírus-járvány elleni harcnak szentelt virtuális nemzetközi konferencián. A Forbes magazin által a világ második leggazdagabb embereként számon tartott Gates szerint a világ vezetőinek kemény döntéseket kell hozniuk, hogy a gyógyszerek és oltások terjesztése az egyenlőség elvén, és ne csak piaci tényezők hatására történjen.

Bill Gates szerint a COVID-19 elleni gyógyszereket és majdani oltást rászorultság alapján kell szétosztani
Bill Gates szerint a COVID-19 elleni gyógyszereket és majdani oltást rászorultság alapján kell szétosztani. Fotó: Getty Images

Jelenleg szerte a világon több száz laboratóriumban folynak kísérletek COVID-19 elleni vakcinával , az amerikai és európai kormányok dollármilliárdokat költenek kutatásokra, kísérletekre és gyógyszergyártásra. Vannak ugyanakkor olyan aggodalmak, hogy a gazdagabb országok szerzik be az ígéretesebb koronavírus elleni szereket, a fejlődő országok pedig elesnek ettől a lehetőségtől. Az Európai Bizottság és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) is figyelmeztetett korábban, hogy torz verseny alakulhat ki olyan gyógyszerek beszerzésére iránt, amelyek életeket menthetnek, közvetve pedig gyógyírt jelenthetnek a vírus okozta gazdasági káoszra is. Egyes amerikai tisztségviselők ugyanakkor jelezték, hogy az amerikai lakosokat gyógyszerellátását prioritásnak tekintik.

Gates a konferencia résztvevőinek szánt üzenetében felidézte, hogy húsz évvel ezelőtt, a HIV/AIDS-válság idején hozzáférhetővé tették az orvosságokat a világ nagy részén, beleértve Afrikát is. Szerinte az akkori modell mintaként szolgálhat a mostani helyzetben is.

Újszerű megoldással tennék lehetővé a fizikai távolságtartás a szabadtéri koncerteken, fesztiválokon. Részleteket az nlc.hu cikkében olvashat ide kattintva .

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Felhőtlen, száraz időre, döntően gyenge vagy mérsékelt légmozgásra számíthatunk.Késő este általában 15, 25 fok várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 10 és 17 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városok belsejében, a magasabban fekvő pontokon és a szelesebb délkeleti és északkeleti tájakon melegebb lesz a hajnal. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.