Koronavírus: összeomolhat a német intenzív ellátás

Egész Németországban szigorítani kell a járványvédelmi szabályokon az új típusú koronavírussal igazoltan fertőzöttek számának gyors emelkedése miatt - mondta Markus Söder bajor kormányfő. Egy nem nyilvános tanácskozáson pedig Angela Merkel kancellár úgy fogalmazott, hogy újabb járványlassító intézkedések nélkül karácsonyra összeomolhat az egészségügy intenzív ellátási rendszere.

Trendfordító lépéseket kell tenni, méghozzá sürgősen - jelentette ki Markus Söder. "Inkább hamar és következetesen, mint habozva és fél szívvel" - fogalmazott, hangsúlyozva, hogy az eddiginél jóval szigorúbb korlátozásokra lesz szükség. A német kancellár, Angela Merkel egyébként a sajtóhírek szerint egy úgynevezett enyhe zárlat bevezetését javasolja a koronavírus-járvány megfékezésére. Ez azt jelentené, hogy a közoktatás és a napközbeni gyermekellátás továbbra is működne, és újabb óvintézkedések mellett a kiskereskedelem is, de a vendéglátóhelyeknek ismét be kellene zárniuk és betiltanának minden rendezvényt.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus járványhelyzet, koronavírus egészségügy, koronavírus korlátozások, koronavírus Németország
A kancellár egy úgynevezett enyhe zárlat bevezetését javasolja. Képünk illusztráció, forrása: Getty Images

Komoly veszélyek leselkednek a németekre

A kancellár amúgy a természettudományok világából érkezett a politikába, korábban fizikus kutató volt. Már ő is hetek óta a koronavírus -fertőzöttek számának robbanásszerű, exponenciális növekedésével járó veszélyekre figyelmeztet. A Bild című lap szerint a keddi frakcióülésen arra is rámutatott, hogy az igazolt fertőzések száma nagyjából hetente megduplázódik, az intenzív ápolásra szorulók számának duplázódási ideje pedig tíz nap. Ebből, valamint az ellátórendszer kapacitásából az következik, hogy karácsony körül betelik az összes ágy a német korházak intenzív osztályain. "Még négy duplázódás és kész, vége a rendszernek" - fogalmazott a kancellár az ülés résztvevőinek beszámolói szerint.

Egy koronavírusos kismama három hétig feküdt kómában, közben az orvosok világra segítették gyermekét. Kattintson a részletekért!

Az első hullám utáni nyári időszakhoz képest egyébként most igazán gyorsan terjed Németországban az új típusú koronavírus , de még kevésbé erőteljesen, mint a legtöbb szomszédos országban. A vírus úgynevezett reprodukciós rátájának (R) hétnapos mozgóátlaga a legutóbbi, keddi adat szerint 1,21. Ez azt jelenti, hogy 100 fertőzött átlagosan 121 embernek adja tovább a kórokozót. A német kórházak intenzív osztályain jelenleg 1470 COVID-beteg fekszik, közülük 666-an lélegeztetőgépen vannak. A mostani helyzetben tehát a mintegy 30 ezer intenzív ellátási ágy alig 5 százalékát foglalják el a fertőzöttek, számuk azonban gyorsan emelkedik - egy hét alatt csaknem hatszázzal nőtt.

Egy hónapra leállhat a vendéglátás

A koronavírus-járvány látványos erősödése miatt egész novemberre leállíthatják Németországban a vendéglátást és az idegenforgalmat, valamint a művészeti és kulturális életet - jelezte Jens Spahn, a szövetségi egészségügyi miniszter. Úgy véli, hogy ezen ágazatok működését be kell fagyasztani, nullára kell állítani, a vállalkozások kárát pedig egy állami támogatási programmal, egy nagyvonalú és célzott segélycsomaggal kell egyensúlyozni.

Koronavírus miatt került kórházba Rost Andrea - a részletekért olvassa el társportálunk, az nlc.hu cikkét!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Általában napos, száraz idő várható, de a Dunántúlon lehetnek felhősebb körzetek is - elsősorban a nyugati megyékben. Alapvetően gyenge vagy mérsékelt lesz a légáramlás, csupán Sopron környékén élénkülhet meg időnként a délies irányú szél. Kora délután 8 és 12 fok közötti értékeket mérhetünk. Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!