Koronavírus: nem stimmelnek a román halálozási adatok

Jelentős eltéréseket talált a román egészségügyi minisztérium szakértői bizottsága a koronavírusnak tulajdonított haláleseteket összegző, különböző intézmények által vezetett adatbázisok között - derült ki pénteken, amikor a tárca honlapján közzétették a testület jelentését.

A szakértői bizottság létrehozását Florin Citu miniszterelnök rendelte el, miután az általa leváltott Vlad Voiculescu volt egészségügyi miniszter azt sugallta: a hatóságok valótlan adatokat közölnek a koronavírusban elhunytak számáról. A "leleplezés" nyomán az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) parlamenti vizsgálóbizottság megalakítását is kezdeményezte a koronavírus -járvánnyal kapcsolatos hivatalos közegészségügyi mutatók valódiságának ellenőrzésére, ezt azonban a kormánytöbbség - éppen a minisztériumban már megkezdett vizsgálatra hivatkozva - elutasította. Bár a vizsgálat már korábban lezárult, Ioana Mihaila új egészségügyi miniszter eddig vonakodott a pontos számokat közzétenni, de Citu csütörtöki sajtóértekezletén nyilvánosan is felszólította őt a jelentés publikálására, aminek a miniszter pénteken tett eleget.

koronavírus COVID-19 járvány fertőzés halálozás Románia
Az eltéréseket azzal magyarázták, hogy a kórházak nem küldenek jelentést minden halálesetről.Képünk illusztráció, forrás: Getty Images

Két eltérő adatbázist vezetnek

A bizottság jelentése szerint a speciális távközlési szolgálat (STS) által üzemeltetett, hivatalos "Corona forms" adatbázisban március végén már hétezerrel kevesebb (24 ezer) COVID-haláleset szerepelt, mint a szaktárca által használt "alerte.ms.ro" adatbázisban (31 ezer). A Corona formsban a megyei közegészségügyi hivatalok (DSP), a kórházak és laboratóriumok a személyi szám alapján vezetik be a pozitív COVID-tesztek alapján diagnosztizált fertőzötteket, az elhunytaknál azonban a DSP láttamozása szükséges ahhoz, hogy a kórházakban vagy otthonukban elhunytak "COVID-halottként" kerüljenek az adatbázisba. Ez a hivatalos adatbázis, amelynek alapján a stratégiai kommunikációs törzs (GCS) naponta összegzi a járványadatokat. Az alerte.ms.ro adatbázisban nem szerepelnek személyi számok, ilyenként ellenőrizhetetlen is, azt az egészségügyi minisztérium operatív munkaeszközként hozta létre és nem a statisztikai összegzést szolgálja, hanem a kórházak leterheltségének, erőforrás- és fogyóeszköz-szükségleteinek gyors felmérését.

Az elhízott férfiak gyakrabban halnak bele a koronavírus-fertőzésbe. Kattintson a részletekért!

Hiányosak a kórházi jelentések

A szakértői bizottság jelentése rámutat: a megyei DSP-k szerint sok kórház nem küld jelentést minden COVID-halálesetről, gyakorlatilag feleannyi halálesetet jelentenek a DSP-k felé, mint amennyit beírnak az alerte.ms.ro platformba. Másfelől olyan kórházak is vannak, amelyek a halál okától függetlenül minden elhunytat bevezetnek az alerte.ms.ro-ra. Korábban a román sajtó az eltérések egy részét azzal magyarázta, hogy egy halottat több olyan kórház is lejelentett, ahol előzőleg kezelték az utóbb elhunyt koronavírusos beteget.

A bizottság jelentéséből nem derül ki, hogy a hivatalos adatbázis hitelességét megkérdőjelezi-e az, hogy az egészségügyi tárcánál működtetett adatbázisban a COVID-halottak száma csaknem 25 százalékkal magasabb. A testület viszont felhívta a figyelmet, hogy a két - különböző elvek alapján működtetett - adatbázis párhuzamos működtetése zavaros helyzetet teremt, jelentős többleterőforrásokat vesz igénybe és aláássa a hatóságok hitelét.

Jóval többen halhattak meg koronavírus-fertőzés következtében, mint ahogy az a hivatalos adatokból kiderül - ezt erősítette meg a Washingtoni Egyetem kutatóinak tanulmánya. Ha érdekli a téma, ide kattintva elolvashatja erről szóló cikkünket!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.