Koronavírus: nem jó oltást kaptak a német gyerekek

Több gyereket is rossz vakcinával oltottak be Németországban.

Az egyik észak-rajna-vesztfáliai oltóközpontban több kiskorú is Modernát kapott, pedig a gyerekek számára csak a Pfizer és a BioNTech közös oltóanyaga volt engedélyezve. A szülőket azonnal értesítették.

dsa
Gyermekeket csak Pfizerrel oltanak (képünk illusztráció). Fotó: Getty Images

A gyerekeknél nem érzékeltek semmilyen rendellenességet, de az ügy miatt az oltóközpont vizsgálatot indított el. Azt nem közölték, hogy pontosan hány gyerek kapott rossz vakcinát. A Moderna gyerekeknél való használata még az engedélyezési fázisban van Németországban.

A Pfizer és a BioNTech közös vakcináját 5 éves kortól engedélyezték. Ez az első védőoltás, amit 12 év alattiak számára elérhetővé tettek az Európai Unióban.

Magyarországon folyamatosan nyitva a regisztráció és az időpontfoglaló az 5-11 éves gyermekek oltásához. Az időpontfoglalóba azok a szülők tudnak belépni, akik az elmúlt napokban hiánytalan adatokkal regisztrálták gyermeküket és regisztrációjukat már érvényesítették. A szülő a házi gyermekorvosnál is jelezheti, hogy szeretné gyermekét beoltatni.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen vagy derült, napos, száraz időben lesz részünk. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre több helyen élénk, az északkeleti megyékben olykor erős lökések is kísérhetik. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.