Koronavírus: még nem nyugodhatnak meg az olaszok

Ismét ötszáz fölé ugrott egy nap alatt a koronavírus-fertőzés halálos áldozatainak száma - közölte hétfő esti tájékoztatóján az olasz polgári védelmi hatóság.

Olaszországban eddig csaknem 160 ezer embert fertőzött meg és több mint 20 ezer áldozatot szedett az új típusú koronavírus . A halottak napi száma több mint százzal emelkedett a vasárnapi adathoz képest, amely március 19-e óta a legalacsonyabbnak számított. Az újonnan diagnosztizált fertőzöttek száma pedig továbbra is ingadozik. Jelenleg több mint 28 ezer koronavírusos beteget kezelnek kórházban, közülük 3260-an intenzív osztályon fekszenek. Ugyanakkor a gyógyultak száma már meghaladta a 35 ezret.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus Olaszország, koronavírus fertőzöttek száma, koronavírus halottak száma, koronavírus korlátozások
Húsvétkor csaknem üresek voltak az utcák az olaszországi Cataniában.Fotó: Getty Images

Lassan, de javul a helyzet

Továbbra is rohamosan terjed világszerte az új típusú koronavírus. Nézze meg a legfrissebb számokat itt!

A helyzet javulóban van, de a járványgörbének még inkább lefelé kell ívelnie - kommentálta a friss adatokat Giovanni Rezza, a Közegészségügyi Hivatal (Iss) járványszakértője. Közben a gócpontnak számító Lombardiában is meredeken emelkedett a halottak száma: az utóbbi egy nap alatt 280-an hunytak el, míg egy nappal korábban 110-en. A tartományban már több mint 10 ezren haltak meg a koronavírus-járványban február 20-a óta. Ugyanakkor már tizedik napja csökken az intenzív osztályon kezeltek száma a tartományban.

Enyhítene a korlátozásokon a kormány

A könyvesboltok, a bébiholmit áruló üzletek és az erdészetek megnyitását rendelte el keddtől a római kormány a korlátozások első, jelzésértékű enyhítéseként. Azonban a könyvesbolt-tulajdonosok és a tartományok egy része is nemet mondott, ugyanis túl korainak tartják a koronavírus-járvány miatti óvintézkedések enyhítését. Emiatt aztán Lombardia, Veneto, valamint Piemont és a közép-olaszországi Lazio tartomány sem nyitotta újra a kormány által kijelölt üzleteket. Továbbá a déli Campania és Szardínia sem engedélyezte az óvintézkedések első, részleges enyhítését. Hozzátették, nehezen tudják teljesíteni az üzleteik újbóli működtetéséhez előírt napi kétszeri fertőtlenítést. Az Emilia-Romagna-beli könyvesboltok közül néhány mindazonáltal felhúzta redőnyét.

A március 11-én országosan bevezetett óvintézkedéseket egyébként május 4-éig meghosszabbították. Ezt követően kezdődhet el az úgynevezett második fázis, vagyis a koronavírus megfékezése miatt bevezetett korlátozások lassú és fokozatos feloldása. Ennek részleteit egy 17 tagú szakértői csapat dolgozza ki. A bejelentések szerint május 4-étől az utcákon, hivatalokban és üzletekben kötelező lesz a szájmaszk és a védőkesztyű viselete egész Olaszországban.

Egy olasz orvos szerint otthoni kezeléssel megakadályozható lenne, hogy sok koronavírusos beteg kórházban kössön ki. A részletekért olvassa el társportálunk, az nlc.hu cikkét!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra