Koronavírus: még idén kapunk a vakcinákból

Hamarosan oltóanyagmintákat kaphat Magyarország az oroszok és a kínaiak által kifejleszett koronavírus-vakcinából.

Vakcinamintát kaphat Magyarország egy kínai gyártótól - jelentette be Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára. Úgy fogalmazott, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter irányítása mellett közel járnak ahhoz, hogy az ország hozzájusson a vakcinamintához. "Ez óriási lépés lenne, hiszen egy potenciális koronavírus -vakcinát vizsgálhatnának magyar szakemberek" - hangsúlyozta. Ezzel egyébként Európában az elsők között lenne az ország, "vagy talán mi lennénk az elsők" - fűzte hozzá.

Az államtitkár kiemelte azt is, hogy ha keleten előbb találják meg az ellenszert, akkor semmi sem akadályozhatja meg a kormányt abban, hogy a koronavírus elleni vakcinát Magyarországra hozza. A magyar emberek egészsége az első - szögezte le, utalva az Európai Bizottság korábbi állásfoglalására . Megemlítette továbbá, hogy ugyanakkor tovább folynak a tárgyalások mind a három kínai, valamint az orosz és az izraeli vakcinagyártókkal is.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus Magyarország, koronavírus elleni vakcina, koronavírus elleni védőoltás, koronavírus elleni oltás, koronavírus Oroszország, koronavírus Kína
Hamarosan oltóanyagmintákat kaphat Magyarország. Képünk illusztráció, forrása: Getty Images

Orosz oltóanyag is érkezik Magyarországra

Oroszország decemberben kis mennyiségben elkezdi a koronavírus elleni oltóanyaguk szállítását Magyarországra, hogy itt is be tudják vizsgálni az oltóanyagot - erről állapodott meg Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Mihail Murasko orosz egészségügyi miniszter. Szijjártó Péter - aki pozitív koronavírustesztje miatt jelenleg karanténban van - egy a Facebook-oldalára feltöltött videóban elmondta, hogy telefonon egyeztetett az egészségügyi miniszterrel,

Koronavírus: mennyit durvulhat a helyzet decemberig? A válaszért kattintson ide!

Oroszországban nagy lépésekkel haladnak előre az új típusú koronavírus elleni oltóanyag kutatásában és gyártásában. Arról állapodtak meg a miniszterek, hogy ebből decemberben Magyarországra szállítanak kis mennyiségben annak érdekében, hogy el tudják végezni a klinikai vizsgálatokat, be tudják vizsgálni az oltóanyagot, és az engedélyezési folyamat utolsó lépéseit is végre tudják hajtani. Oroszország január második-harmadik hetétől tudja vállalni a nagy mennyiségű szállítást - közölte a miniszter. A pontos mennyiség még nem tudható, mivel a vakcinát gyártó üzemek előkészítése még folyamatban van. Megállapodtak abban is, hogy az engedélyezés tekintetében is együttműködik Magyarország és Oroszország. Ebben a kérdésben pénteken videokonferencián egyeztetnek egymással a két ország tisztifőorvosai - közölte Szijjártó Péter.

A hazai gyártás is beindulhat

A miniszter arról is beszámolt, hogy pénteken vagy hétfőn egy magyar oltóanyaggyártó vállalat is konzultál majd az oroszországi partnerével. Ez a vállalat egyelőre influenza elleni oltóanyagot gyárt, de lehetséges, hogy a COVID-19 elleni védőoltásból is elő tudna állítani. Jó lenne, ha nemcsak vásárlásról, hanem a gyártás kihelyezéséről is meg tudnának állapodni - jegyezte meg Szijjártó Péter, aki állapotáról azt közölte, jelenleg enyhe tünetei vannak.

Ha nem zárjuk be az iskolákat, akkor veszélyben a családi karácsonyozás? A válaszért olvassa el társportálunk, az nlc.hu cikkét!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
szemproblémák
Apró pöttyöket vagy úszó szálakat látsz a szemed előtt? Ez állhat a háttérben
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: +3 °C

Nagyrészt erősen felhős vagy borult idő valószínű, délelőtt északnyugaton lehet napsütés, majd délután északkelet felől némileg vékonyodik a felhőzet. Elszórtan várható eső, zápor, jégdarazápor, a nyugati határnál az ég is megdörrenhet. Az északi, északkeleti szél többfelé élénk, a nap első felében a Nyugat-Dunántúlon, majd estétől néhol északkeleten erős lehet.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 10 és 15 fok között valószínű, de a tartósan borult vagy csapadékos részeken ennél pár fokkal hűvösebb maradhat az idő. Késő estére 3 és 8 fok közé hűl le a levegő. Ma változékony, szeles idő várható záporokkal, miközben az orvosmeteorológiai helyzet viszonylag kedvező marad.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!