Koronavírus: másodszorra még veszélyesebb lehet

Másodszorra is megfertőzte a koronavírus az Egyesült Államokban élő férfi szervezetét, a betegség pedig sokkal súlyosabb tünetekkel járt, mint első alkalommal.

A járvány kitörésekor a kutatók abban reménykedtek, hogy a koronavírussal fertőződött ember felgyógyulva hosszabb távon is védetté válhat a kórokozóval szemben. Sajnos azonban már kiderült, hogy néhány hónapon belül ismét elkaphatjuk a vírust, egy közelmúltban dokumentált eset szerint ráadásul még súlyosabb is lehet a második megbetegedés. A BBC cikke szerint egy 25 éves, Nevada államban élő férfi rövid időn belül másodszor is pozitív tesztet produkált, és bár az első alkalommal nem voltak súlyosak a tünetei, a második esetben kórházi ápolásra is szorult.

Koronavírus: ezt tudjuk az újrafertőződésről Noha sokáig abban reménykedtünk, hogy a koronavírus ellen hosszú ideig tartó védettséget szerezhetünk, mára kiderült, hogy pár hónap elteltével már lehetséges az újrafertőződés. Kattintson a részletekért!

Másfél hónap múlva ismét megbetegedett

A Lancet oldalán is közzétett esettanulmány nem csak azért figyelemre méltó, mert a másodszor is megbetegedett férfi igen fiatal, hanem azért is, mert semmilyen krónikus betegsége nincs, ami indokolná a vírus okozta COVID-19 súlyos tüneteit. Ráadásul a két megbetegedése között alig telt el másfél hónap. Időrendi sorrendben az alábbi esetmények történtek vele:

  • Március 25.: A férfinél először jelentkeztek a koronavírusra utaló tünetek, torokfájás, köhögés, fejfájás, hányinger és hasmenés miatt fordult orvoshoz. Mivel a panaszok sokáig nem enyhültek, a városban megszervezett egyik közösségi tesztelésre is kilátogatott.
  • Április 18.: Megkapta a teszt eredményét, ami igazolta a koronavírus-fertőzést.
  • Április 27.: Egy hónappal az első panaszok megjelenését követően a férfi teljesen tünetmentessé vált.
  • Május 9. és 26.: Májusban két tesztet is elvégeztek rajta a hatóságok, mindkettő eredménye negatív volt.
  • Június 5.: Nem sokkal a második negatív tesztelést követően ismét orvoshoz fordult, ezúttal légszomjjal. Elvégeztek rajta egy újabb tesztet, amely ismét pozitív lett. Ezúttal kórházi ápolásra is szorult, a betegségből azonban ismét sikeresen felépült.

A férfi tesztje másfél hónap múlva ismét pozitív lett. Fotónk illusztráció, forrás: Getty Images
A férfi tesztje másfél hónap múlva ismét pozitív lett. Fotónk illusztráció, forrás: Getty Images

Bízhatunk a nyájimmunitásban?

A kutatók szerint a férfi szervezetében nem a "szunnyadó" koronavírus kapott újult erőre, hanem ismét találkozott a kórokozóval. Előfordulhat, hogy egy másik koronavírustörzs fertőzte meg, ami arra is magyarázatot adhat, hogy a második esetben már egészen más, súlyosabb tünetek léptek fel nála. Egy másik elmélet szerint pedig az első megbetegedéskor adott immunválasza miatt vált súlyosabbá a második fertőzés, ezt néhány más betegség, például a dengue-láz esetében is megfigyelték.

Az eset ismét felveti a kérdést, hogy érdemes-e egyáltalán bízni a nyájimmunitás kialakulásában, vagy bizonyos idő elteltével minden ember ismét védtelenné válik a járvánnyal szemben. Mindenesetre az újrafertőződés eddig nem volt túl gyakori, a 37 millió megerősített koronavírus-fertőzött közül csak néhány ember szervezetében mutatták ki ismét a vírust. Prof. Paul Hunter, a Kelet-Angliai Egyetem munkatársa szerint ugyanakkor az eset igen aggasztó mind a súlyosbodó tünetek, mind pedig a két fertőzés között eltelt rövid idő miatt.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.