Koronavírus: közeleg a vakcina itthon is

A koronavírus elleni vakcinák törzskönyvezése az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) feladata, ám az itthoni forgalmazásukhoz a hazai szakemberek értékelése is szükséges.

A koronavírus-járvány rendkívüli helyzet elé állította az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézetet (OGYÉI): számos jogszabályi tervezetet kellett előkészíteniük, például egyes gyógyszerek indikáción túli adhatóságának megkönnyítésére. Ez azért volt fontos, mert koronavírus ellen a világon sehol sem volt gyógyszer törzskönyvezve, miközben a betegek sürgős kezelésre szorultak - derült ki a Világgazdaság cikkéből.

koronavírus oltóanyag vakcina
A gyártó kapacitásán múlik, mikor lesz itthon is elérhető a vakcina. Fotó: Getty Images

Nem alakult ki gyógyszerhiány

Szentiványi Mátyás, az OGYÉI főigazgatója a portálnak elmondta, az is a rendkívüli jogszabályoknak köszönhető, hogy a járvány idején hosszan tartó, a lakosság számára is érzékelhető gyógyszerhiány alig alakult ki. Az OGYÉI ugyanis már hivatalból is megállapíthatja a gyógyszerhiányt vagy annak kockázatát, így még a hiány jelentkezése előtt intézkedhetnek.

Mennyi halálesetet előzhet meg a vakcina? A koronavírus-betegség okozta halálozások és a kórházi kezelésre szorulók száma is csaknem nullára csökkenthető, ha a lakosság leginkább veszélyeztetett csoportjainak tagjai nagy számban megkapják a koronavírus ellen kifejlesztett oltás - részletek itt .

A főigazgató szerint a COVID-19 terápiájában alkalmazott gyógyszerek mellett folyamatosan nőtt a különféle antibiotikumok és szteroidok iránti kereslet is. "Az otthonmaradás miatt csökkent a begyűjtött plazma mennyisége, ez pedig hiányt okozott az immunglobulin-terápiás gyógyszerek területén Magyarországon, de európai szinten is" - ismertette Szentiványi Mátyás.

Hamarosan itthon is elérhető lesz az oltás

Az interjúban a főigazgató cáfolta, hogy az orosz vagy a kínai vakcina törzskönyvezését az OGYÉI végezné - ez az EMA feladata, akinek az engedélye minden európai országban azonnal érvényessé válik. "A vakcina hazai forgalmazásához már az OGYÉI engedélyére is szükség van. Csak akkor adunk ki engedélyt, ha a vakcinák megfelelnek a hármas követelménynek: biztonságosak, hatásosak és gyógyszerminőségileg megfelelők" - mondta, majd azt is hozzátette, a dokumentáció értékelése megkezdődött, de több hétig is eltarthat.

Az oltások elérhetőségével kapcsolatban Szentiványi Mátyás úgy nyilatkozott: csakis a gyártó kapacitásán múlik, hogy mikor lesz Magyarországon is elérhető a vakcina. "Az a cél, hogy minél hamarabb minél több vakcina elérhető legyen hazánkban. Biztatok mindenkit, hogy amint teheti, oltassa be magát, mert 60-70 százalékos átoltottság szükséges a vírussal szemben védelmet nyújtó nyájimmunitás kialakulásához."

Új gyógyszerek és klinikai vizsgálatok

A koronavírusjárvány idején az OGYÉI több gyógyszert is gyorsított eljárással engedélyezett, többek között antivirális szereket és altatókat, melyek a koronavírusos betegek kezeléséhez szükségesek. Eközben a COVID-19-cel kapcsolatos klinikai vizsgálatok is beindultak: eddig nyolcat engedélyeztek, melyek legtöbbje az antivirális szereket vagy a BCG-oltást vizsgálja, két vizsgálat még engedélyezés alatt áll, és további tízet hamarosan benyújtanak.

Egy belga idősotthon 75 lakóját fertőzte meg az a Mikulásnak öltözött férfi, aki egy kis vidámságot szeretett volna lopni az idősek napjába - további részletekért olvassa el társportálunk, az nlc.hu cikkét!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.