Koronavírus: kombinálhatóak a különböző oltások?

Vizsgálatot indított az Oxfordi Egyetem annak kiderítésére, hogy ugyanolyan hatásosan védi-e az embereket az, ha a koronavírus-oltás első és második dózisát két különféle vakcinából kapják meg - adta hírül a BBC News.

COVID-19: mutatjuk , hogyan lehet növelni a túlélési esélyt.

A szakemberek az oltási program ilyen megközelítésével az oltóanyagok szállításában előforduló fennakadásokat akarják kiküszöbölni. Nem tartják kizártnak, hogy az új megközelítés akár jobb védelmet nyújthat, mint ugyanazon oltóanyag beadása két dózisban. A kutatóknak jó okuk van feltételezni, hogy az oltóanyagok vegyítése előnyös lehet: egyes ebola elleni oltási programokban már alkalmazzák ezt a módszert, hogy javítsanak a védelmen.

AstraZeneca- és Pfizer-oltást kapnak

A brit kormány koronavírus-bizottsága által megrendelt vizsgálatba több mint 800 önkéntest vonnak be Angliában, valamennyien 50 év fölöttiek. Az egyik csoport az Oxford-AstraZeneca oltást kapja meg, majd második dózisban a Pfizer-BioNTech vakcinát, a másik csoport fordítva - négy vagy 12 hét különbséggel. A többi oltóanyagot majd akkor vonhatják be a vizsgálati programba, ha megkapják a gyógyszerfelügyeleti hatóság engedélyét.

A kutatók figyelemmel kísérik, hogy milyen mellékhatásai lehetnek a vakcinák vegyítésének, és vérvizsgálatokkal tesztelik, miként reagál az immunrendszer erre a módszerre. Azt is vizsgálni fogják, hogy a vakcinák miként hatnak az új mutációkra . Bár a tanulmány teljes idejét 13 hónapra tervezik, a tudósok azt remélik, hogy már júniusra tudnak számot adni előzetes eredményekről.

Ahogy újabb védőoltásokkal bővül a hazai vakcinapiac, úgy merül fel egyre több kérdés ezekkel kapcsolatban. Honnan tudjuk, hogy melyik védőoltást fogjuk kapni? Valóban azt adják be, amit várunk? Lehet-e trükközni a vakcinákkal? A többi között ezekről kérdeztük Kunetz Zsombor orvost, egészségügyi szakértőt. Olvassa el a témában írt cikkünket !

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél elsősorban az Észak-Alföld térségében élénkül meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.