Koronavírus: karanténban a Semmelweis Egyetem rektora

Megfertőződött az új koronavírussal egy közeli hozzátartozója, ezért karanténba vonult dr. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora.

Mint azt a Semmelweis Egyetem hétfőn kiküldött közleményében írja, a professzor jól van, hivatali teendőit, feladatait pedig otthonából továbbra is ellátja.

A rektorral éppen ma jelent meg egy interjú a Magyar Nemzetben . Ebben úgy fogalmaz, már készülnek arra, hogy ismét elvégezzenek egy reprezentatív COVID-tesztelést, akárcsak tették azt tavasszal . Merkely Béla ezzel kapcsolatban elmondta, a vizsgálatot stagnáló betegszám mellett lenne optimális lefolytatni, azaz a második hullám tetőzését követően. Jelenleg úgy látja, ez a jövő év elején lehet esedékes.

Kitért arra is, a rendelkezésre álló adatok alapján úgy becsülik, - a tavaszi egy százalékos mutatót követően - mostanáig a lakosság egytizede eshetett már át a fertőzésen.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Délelőtt változóan felhős idő valószínű több-kevesebb napsütéssel, csapadék nélkül. Délután északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, több helyen fordulhat elő kis mennyiségű időszakos eső, zápor, nyugaton zivatar sem kizárt. A délnyugati, nyugati, majd az északnyugatira forduló szelet kísérhetik többfelé élénk, olykor erős lökések. Záporok, zivatarok környezetében is lehet szélerősödés.A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökön egy úgynevezett okklúziós front éri el térségünket, igen kedvezőtlen orvosmeteorológiai helyzetet teremtve.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!