Koronavírus: hatékony az amerikai-német vakcina

Kilencven százalékban hatásos lehet az amerikai Pfizer és a német Biontech gyógyszergyártó által kifejlesztett kísérleti oltóanyag az új típusú koronavírus ellen - jelentette be a két cég hétfőn.

A cégek tovább folytatják a munkát és azzal számolnak, hogy november harmadik hetében lesz elég adatuk ahhoz, hogy kiváltsák az amerikai szakhatóság (FDA) rendkívüli engedélyét a koronavírus elleni oltás forgalomba hozatalához. Tájékoztatásuk szerint idén nagyjából ötvenmillió, jövőre pedig már 1,3 milliárd adagot tudnak gyártani a BNT162b2 elnevezésű oltóanyagból.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus védekezés, koronavírus elleni vakcina, koronavírus elleni védőoltás, koronavírus elleni oltás, koronavírus EU
Kilencven százalékban hatásos lehet az amerikai-német vakcina.Képünk illusztráció, forrása: Getty Images

Az innováció és a tudomány győzelme

A klinikai kísérletek utolsó, harmadik fázisa július 27-én kezdődött. Az oltás mindkét dózisát a fejlesztési program 38955 résztvevője kapta meg. Az adatok egy külső, független testület (DMC) előzetes elemzése alapján azt mutatják, hogy az oltás a beadás utáni 28. naptól védettséget biztosít az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) által okozott betegséggel (COVID-19) ellen. Ez az eredmény az innováció, a tudomány és az egész világra kiterjedő együttműködés győzelme - jelentette ki Ugur Sahin, a Biontech társalapító-vezérigazgatója. A vakcinákért felelős német szövetségi szakhatóság, a Paul Ehrlich intézet áprilisban adta meg az engedélyt az oltóanyag emberi tesztelésére. Az Egyesült Államokban májusban kezdődtek a klinikai tesztek.

Hamarosan elérhetővé válhat

Koronavírus elleni vakcinák: hogyan derül ki, jók-e? A válaszért olvassa el korábbi cikkünket!

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója, Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz üdvözölte a bejelentést, valamint biztatónak nevezte az eredményeket. Egyúttal támogatásáról is biztosította a vakcina kifejlesztésén dolgozó tudósokat. Helyettese, Bruce Aylward pedig kijelentette, hogy jövő márciusra elérhetővé válhat az oltóanyag a legsérülékenyebb helyzetűek számára, ami alapvetően megváltoztathatja a koronavírus-járvány alakulását. "Sok munka van még hátra (...), de nagyon pozitív eredményekről érkeztek ma hírek, amelyek rendkívül ígéretesek remélhetőleg az egész világ számára" - fogalmazott.

300 millió adagot vásárol az EU

Az Európai Unió 300 millió adag koronavírus -vakcinát fog vásárolni a Pfizertől és a Biontechtől - jelentette be az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen. A tagországok nevében tárgyaló brüsszeli testület egyébként még szeptemberben közölte, hogy lezárták a tájékozódó megbeszéléseket a két gyártóval mintegy 200 millió adag vakcina lehetséges megvásárlásáról, megállapodást azonban eddig nem jelentettek be. Az EU korábban hasonló megállapodásokat írt alá a francia Sanofi, a brit-svéd AstraZeneca és az amerikai Johnson & Johnson gyógyszergyártókkal is. Közben a német szövetségi egészségügyi miniszter, Jens Spahn azt sürgeti, hogy az Európai Bizottság haladéktalanul gondoskodjon az amerikai-német vakcina beszerzéséről.

Tömeg lehet a boltokban a rövidebb nyitvatartás miatt - a részletekért olvassa el társportálunk, az nlc.hu cikkét!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +17 °C

Nagyrészt felhőtlen, napos, száraz időre van kilátás, ugyanakkor a nyugati, délnyugati határszélen kisebb körzetekben időszakosan több lehet a gomolyfelhő, csapadékra azonban ezekből sem kell számítani. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon és Borsodban olykor erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 26 és 32 fok között várható. Késő estére általában 16 és 26 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.