Koronavírus: hamarosan indulhat itthon az oltási program

Magyarország az Európai Unió mind az 5 oltási programjában részt vesz, de az oroszokkal és a kínaiakkal is partnerséget alakított ki. Ennek eredményeként pedig a remények szerint még az év végén vagy a jövő év elején érkezhet koronavírus elleni oltóanyag Magyarországra - közölte Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón.

Már ki is jelölték Magyarországon azt a 25 kórházat, ahol az egészségügyi dolgozók megkaphatják az új típusú koronavírus elleni védőoltást. Kattintson a részletekért!

Az új koronavírus -fertőzések számából ítélve a járvány elérhette vagy hamarosan elérheti a platót. Az operatív törzs javaslatára azonban a kormány hétfőn úgy döntött , hogy a korábban bevezetett intézkedéseket január 11-éig meghosszabbítja. December 21-én ugyanakkor néhány napos vagy egynapos szabályokat jelentenek be a karácsonyra vonatkozóan - közölte Gulyás Gergely. Az viszont már most biztos, hogy szilveszterkor nem lesz enyhítés, tehát marad a 10 fős létszámkorlát és az éjszakai kijárási tilalom is.

koronavírus
A területi közigazgatásban dolgozókat teszteltek kedden a fővárosban. Fotó: MTI/Kovács Tamás

Aki szeretne oltást, regisztráljon

A miniszter felhívta a figyelmet arra, hogy már elérhető a vakcinainfo.gov.hu weboldal, amelyen bárki jelezheti a koronavírus -vakcina iránti igényét. A nyugdíjasok pedig a december 11-étől kézhez vehető levelekben található regisztrációs űrlapon jelentkezhetnek.

Az oltási tervet egyébként az operatív törzs készíti el. Első körben az egészségügyi dolgozóknak és az időseknek biztosítják a COVID-19 elleni vakcinát. A tájékoztatón megerősítették továbbá, hogy csak olyan oltóanyag kerülhet forgalomba Magyarországon, amely a szakemberek vizsgálatai során hatékonynak és biztonságosnak bizonyul.

Még van kapacitás

Elhangzott az is, hogy a kormány küzd az egészségügy védekezési képességének fenntartásáért. A kórházi ágyak kétharmada még szabad, és lélegeztetőgépből is van elég - ismertette Gulyás. A miniszter egyúttal megköszönte az orvosok és az ápolók munkáját.

Szlávik János már látja a járvány végét - a részletekért olvassa el társportálunk, az nlc.hu cikkét!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
tojásfogyasztás
Kiderült, hogyan a legegészségesebb a tojás – Így szívódik fel belőle a legtöbb D-vitamin
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +4 °C

Kelet, északkelet felől tovább vékonyodik, csökken a felhőzet, így általában napos időre számíthatunk kevés fátyolfelhővel, de a délnyugati tájakon felhősebb maradhat az ég. Csapadék nem várható. Az északkeleti szelet sokfelé kísérik élénk, olykor erős széllökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 14 és 18 fok között valószínű.Késő estére 4 és 11 fok közé hűl le a levegő. A mai orvosmeteorológiai helyzet sokaknak megterhelő lehet, a keddi hidegfront hatása ugyanis szerdán tovább fokozódhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!