Koronavírus: ez is növeli a vírus fertőzőképességét

Az új koronavírus egyik speciális mutációja jelentősen tudja növelni a vírus sejtfertőző képességét - állapították meg az amerikai Scripps Kutatóintézet szakemberei.

Meglepő betegséget válthat ki az új koronavírus - részletek itt .

A D614G nevű mutáció megnövelte a koronavírus jellegzetes alakjáért felelős "tüskék" számát - a vírus ezekkel kapcsolódik a sejtekhez és fertőzi meg azokat. "A mutáció miatt a víruson lévő funkcionális tüskék száma, illetve sűrűsége 4- vagy 5-ször nagyobb" - mondta Hyeryun Choe, a pénteken megjelent tanulmány egyik szerzője.

Az új koronavírus egyik speciális mutációja jelentősen tudja növelni a vírus sejtfertőző képességét.
Az új koronavírus egyik speciális mutációja jelentősen tudja növelni a vírus sejtfertőző képességét. Fotó: Getty Images

A szakemberek szerint egyelőre nem tudni, hogy ez a kis mutáció befolyásolja-e a fertőzötteknél a tünetek súlyosságát vagy növeli-e a halálozást. Mint hangsúlyozták, további tanulmányokra van szükség a laboratóriumi körülmények között, kémcsővel végzett kísérleteik eredményeinek megerősítésére.

Kiemelt figyelmet fordítanak rá

Korábbi tanulmányok egyébként kimutatták, hogy a SARS-CoV-2 mutálódik és fejlődik a humán gazdaszervezethez alkalmazkodva. A D614G-re különösen nagy figyelmet fordítanak a kutatók, mivel a jelek szerint ez domináns mutációvá növi ki magát.

65 nap a lélegeztetőgépen: így ünnepelték a koronavírusból felépült férfit - olvassa el a megható történetet társportálunk, az nlc.hu oldalán .

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +15 °C

Sok napsütésre számíthatunk a nagyrészt felhőtlen vagy kissé fátyolfelhős égbolt mellett, így csapadék sem lesz. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között alakul. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.