Koronavírus: ennyi idő után fertőz újra

A járvány brazíliai terjedése alapján a kutatók arra következtetnek, hogy a fertőzést követően csupán néhány hónapig termelődnek antitestek, utána bárki újra megfertőződhet a koronavírussal.

Világszerte több kutató is vizsgálja, hogy a koronavírus-fertőzésen átesett emberek szervezete meddig marad védett. Azt már korábban is igazolták, hogy a vírust többször is el lehet kapni , az viszont sokáig kérdéses volt, hogy a meggyógyult emberek szervezetében meddig termelődnek a védettséget nyújtó antitestek. A vírus brazíliai terjedését vizsgáló kutatók szerint sajnos nem túl sokáig, ez pedig a nyájimmunitásban reménykedők számára is rossz hírt jelent - írja a Reuters .

Koronavírus: nemcsak úgy fertőz, ahogy gondoltuk A koronavírus új fertőzési módját fedezték fel a szegedi kutatók. Rájöttek ugyanis, hogy a kórokozó az eddig ismert mód mellett máshogy is képes bejutni a sejtekbe. Kattintson a részletekért!

Nem bízhatunk a nyájimmunitásban

Brazília egyik legnagyobb városában, Manausban a napokban bezártak a bárok és a strandokat sem szabad látogatni, miután ismét megugrott a betegek száma. Pedig a nagyvárosban a nyár végi adatok bizakodásra adtak okot: augusztus végén már csupán napi két-három koronavírushoz köthető halálesetet regisztráltak, ami az áprilisban mért napi 60 áldozathoz képest jelentős csökkenés.

Nem árt az óvatosság, a vírust a fertőzésen egyszer már átesett emberek is újra elkaphatják. Fotó: Getty Images
Nem árt az óvatosság, a vírust a fertőzésen egyszer már átesett emberek is újra elkaphatják. Fotó: Getty Images

A kutatók a kedvező számok mögött a nyájimmunitás kialakulását remélték, úgy számoltak ugyanis, hogy augusztusig a város lakosságának 44-66 százaléka megfertőződött, ez pedig elég lehet ahhoz, hogy a vírust ne tudják továbbadni egymás között. Az elmúlt napokban viszont ismét emelkedik a fertőzöttek száma, úgy tűnik tehát, hogy a járvánnyal szemben ismét kezd védtelenebbé válni a lakosság.

A Sao Paolo Egyetem kutatói szerint a fertőzésszám kezdetben valóban azért zuhant le a nagyvárosban, mert a vírusból felgyógyultak szervezete védettséget alakított ki, így a betegség nem terjedt közösségekben. Úgy tűnik azonban, hogy az antitestek csupán néhány hónapig termelődnek, ezt követően bárki ismét megbetegedhet. "Vizsgálatunk során nyilvánvalóvá vált - és ezt más kutatócsoportok eredményei is megerősítik -, hogy a SARS-CoV-2 elleni antitestek gyorsan, néhány hónappal a fertőzés után lebomlanak. Egyértelműen ez áll a Manausban történtek mögött is" - közölte a tanulmány egyik szerzője, dr. Leis Buss.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
Egyetlen rossz szokás miatt veszíthetünk sok izmot 50 felett – Ezt tanácsolja a szakértő
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a keleti országrészben késő délutántól, estétől egy keleti, északkeleti irányból érkező vastagabb felhőzet következtében felhősebb időszakokra is számíthatunk. Utóbbi tájakon kisebb eső, zápor előfordulhat. Az északi, északkeleti szél a Tiszántúlon és a Dél-Alföldön megélénkül, másutt gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.Késő estére 2 és 10 fok közé hűl le a levegő. Nem érvényesül markáns fronthatás, ugyanakkor a magasban hidegebb levegő áramlik térségünkbe.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!