Koronavírus: "elkerülhetetlen egy újabb zárlat bevezetése"

Elkerülhetetlen, hogy ismét szigorú korlátozásokat vezessenek be a járványhelyzet romlása miatt Ukrajnában - jelentette ki Ihor Kuzin országos tisztifőorvos, az egészségügyi miniszter helyettese.

Hamarosan a legenyhébb, "zöld" kategóriából már az eggyel szigorúbb, "sárga" kategóriába kerülhet át Ukrajna, amely miatt szigorúbb korlátozások vonatkoznak majd egyebek mellett a tömegrendezvények és az edzőtermek látogatására. Pontos időpontot azonban egyelőre még nem határoztak meg a korlátozások szigorítására, azonban Viktor Ljasko egészségügyi miniszter szerint Ukrajna már jövő hétfőn "sárga" besorolásba kerülhet.

Gyógyszeradomány Amerikától

Az is kiderült, hogy az Egyesült Államok csaknem húszmillió dollár értékben adományozott új fejlesztésű koronavírus elleni gyógyszereket Ukrajnának, és a szállítmány már meg is érkezett. Olyan gyógyszerekről van szó, amelyeket az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszer Felügyelet (FDA) már nyilvántartásba vett. A készítmények enyhe, illetve közepesen súlyos állapotú COVID-19 -betegek kezelésére ajánlottak, különösen akkor, ha fennáll az állapotromlás veszélye.

A szállítmány 60 ezer flakon Bamlanivimab és Etesevimab nevű készítményt tartalmaz. Ezek a gyógyszerek közvetlenül hatnak a koronavírusra, hozzákötődnek a vírus tüskefehérjéjéhez, illetve megakadályozzák az egészséges sejtekbe való behatolását és a további reprodukcióját. Emellett a készítmények felgyorsítják a betegek gyógyulását és megelőzik a szövődményeket, például azt, hogy a beteg kórházi ápolásra szoruljon.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus járványhelyzet, koronavírus világjárvány,
Elkerülhetetlen egy újabb zárlat bevezetése. Fotó: illusztráció, Getty Images

Szlovénia szigorított

Hétfőtől szinte minden ágazatra kiterjesztette a szlovén kormány a koronavírus elleni védettségi igazolást. Az előírás szerint minden olyan személynek rendelkeznie kell oltási vagy gyógyultsági igazolással, illetve negatív teszttel, aki közvetlen kapcsolatba lép más személyekkel, illetve olyan intézményben dolgozik vagy olyan tevékenységet folytat, ahol fennáll a vírus terjedésének veszélye - magyarázta Janez Poklukar egészségügyi miniszter. Ide tartozik egyebek mellet az egészségügy, az oktatás, a szociális ellátás, a kiskereskedelem, a különböző szolgáltatások, a kulturális és vallási tevékenyégek, de a sport is - tette hozzá. Kivételt képez a sürgősségi ellátás, a béke és a közrend fenntartása, valamint a katasztrófavédelem.

Szlovéniában emellett újra kötelezővé teszik a maszk viselését nyílt térben, amennyiben nem tartható be a másfél méter távolság. Az új intézkedések bevezetését a járvány gyorsuló terjedésével magyarázta a kabinet.

Egyre több szerb gyerek fertőződik meg

Egyre több gyereket fertőz meg a koronavírus Szerbiában. Az egészségügyi intézmények vezetőinek beszámolója szerint a nyaralásból visszatérő, oltatlan családból származó gyerekek is különböző tünetekkel jelentkeznek az orvosoknál. De azoknak a gyerekeknek a száma is magas, akik maguk ugyan nem mutatnak tüneteket, de attól még megfertőzik a nem beoltott családtagjaikat - emelte ki Aleksandar Stojanovic szakorvos. Rámutatott arra is, hogy azok is megfertőződhetnek, akik felvették a védőoltás mindkét adagját, de náluk nagyon enyhék a tünetek.

Így indult a tanév Ausztriában

A véltnél korábban kezdett pusztítani az új típusú koronavírus Amerikában.

Ausztria három keleti tartományában - Bécsben, Alsó-Ausztriában és Burgenlandban - hétfőn 490 ezer gyereknek kezdődött el az új tanév, immár a második a koronavírus-járvány árnyékában. Ez alkalomból egy bécsi általános iskola tanévnyitóján Heinz Fassmann oktatási miniszter azt mondta, a tárca által kidolgozott biztonsági terv remélhetőleg elegendő garancia lesz arra, hogy elkerüljék az iskolabezárásokat, és hosszú távon biztosítsák a jelenléti oktatást.

A tanév háromhetes, úgynevezett biztonsági fázissal indul, amely időszakban mind a diákoknak, mind a tanároknak heti háromszori tesztelésnek kell alávetniük magukat, függetlenül attól, hogy valakit már beoltottak-e. A kötelező heti három szűrővizsgálatból az egyiket a jóval pontosabb PCR-teszttel fogják elvégezni. Így kívánják megelőzni, hogy a külföldi nyaralásból hazatérő gyerekek és pedagógusok behurcolják a vírust a tanintézményekbe. Ebben a kezdeti időszakban kötelező lesz a tantermen kívüli maszkviselés is.

Egyébként országszerte további hat tartományban mintegy 650 ezer gyerek még egy hétig élvezheti a nyári szünetet. Jövő hétfőn azonban mindenütt megkezdődik a tanítás, és az iskolák ott is azonos szabályokkal nyitják meg majd kapuikat.

Csaknem 90 olyan fertőződést regisztráltak Peruban, amelyet az új típusú koronavírus jelentősen mutálódott mű variánsa okozott.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra