Koronavírus: egyre több a halálos áldozat (2)

Egy nap alatt újabb 86 ember halálát okozta pénteken Kínában az új koronavírus okozta tüdőgyulladás, ezzel 722-re emelkedett a járvány eddigi halálos áldozatainak száma - közölte szombaton a kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság.

A koronavírus egyelőre kevés gyermeket fertőzött meg. Minek köszönhető ez? Részletek itt.

Az újonnan diagnosztizált fertőzöttek száma 24 óra alatt 3399 volt, ami valamelyest alacsonyabb az elmúlt napok adatainál. Ezzel összesen 31 774-re nőtt az ismert fertőzöttek száma. A 86 halálos áldozatból 81-et az ország középső részén fekvő Hupej tartományból jelentettek (az összesített adat itt 699-re nőtt), ahogy az újonnan azonosított fertőzésekből is 2841-et a tartományból, azon belül 1985-öt Vuhanból, a járvány gócpontjának számító tartományi székhelyről jelentettek. A decemberben kezdődött járvány eddig 24 953 ismert fertőzést okozott Hupejben, ahol mostanáig több mint 1100 páciens gyógyítottak meg és bocsátottak el a kórházakból.

A 2020. február 6-én közreadott képen védőruházatot viselő egészségügyi dolgozó sétál az ágyban fekvő koronavírussal fertőzött betegek között, akik nemrégiben érkeztek a Vuhanban nemrégen felépített ideiglenes kórházba február 5-én.
Fertőzött betegek ka Vuhanban nemrégen felépített ideiglenes kórházban. Fotó: MTI/AP/Chinatopix

A betegség az eddigi feltételezések szerint Vuhan egyik egzotikus állatok húsát is árusító piacáról terjedt el, hasonlatosan a 2002-2003-ban világjárványt okozó súlyos akut légzőszervi szindrómához, a SARS-hoz, amely az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint világszerte több mint 8 ezer megbetegedést okozott, és közel 800 halálos áldozatot követelt. A szintén koronavírus okozta SARS-járvány kirobbanását kutatók a cibetmacska húsának fogyasztásával hozták kapcsolatba.

Meghalt egy amerikai és egy japán beteg Vuhanban

Feltehetőleg az új koronavírus által okozott betegség miatt meghalt egy amerikai és egy japán beteg egy vuhani kórházban - közölte szombaton a pekingi amerikai nagykövetség, valamint a japán külügyminisztérium. A hivatalos bejelentés szerint a hatvanéves amerikai férfi volt az első külföldi a kínai városban, aki meghalt a fertőzéstől, és a koronavírusnak ő az első amerikai halálos áldozata. Már szerdán elhunyt, de az amerikai nagykövetség kegyeleti okból csak szombaton közölte ezt. A Vuhanban elhunyt japán férfi feltehetőleg az új koronavírussal volt fertőzött. A hatvanas éveiben járó férfit január 22-én súlyos tüdőgyulladással vitték kórházba. Valószínűleg ő a járvány első japán halálos áldozata.

Közben a Japánban, Jokohama partjainál karanténba zárt óceánjárón újabb három embernél mutatták ki a koronavírus jelenlétét, így 64-re nőtt a fertőzöttek száma a hajón. Két amerikai és egy kínai állampolgárról van szó, akiket most a hajóról egy tokiói kórházba vittek - közölte a japán egészségügyi minisztérium. A fertőzöttek száma Japánban már 89. A Diamond Princess üdülőhajót, amelynek fedélzetén 3700-an tartózkodnak, azért helyezték karanténba, mert egyik utasánál, aki korábban Hongkongban kiszállt, kimutatták a tüdőgyulladást okozó új koronavírust. Az 56 országból származó utasok és a személyzet tagjai még tíz napig nem hagyhatják el a hajót.

Dél-Koreában csaknem kétszeresére, 620-ra nőtt a koronavírus gyanúja miatt karanténban tartott és folyamatosan vizsgált betegek száma, miközben a megerősített fertőzéses esetek száma továbbra is 24 - közölték szombaton a dél-koreai hatóságok. Január 3. óta 1701 embert vizsgáltak meg az országban koronavírus gyanújával, és 1057-nél a vizsgálat eredménye negatív lett. Az Egyesült Arab Emírségek azt közölte szombaton, hogy két újabb fertőzést fedeztek fel az országban, így hétre nőtt az esetek száma az emírségekben. Thaiföld hét új fertőzéses esetről számolt be, így a fertőzöttek száma ott 32-re nőtt szombatra.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt közepesen vagy erősen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra