Koronavírus: egyre gyorsabban terjed a szomszédban

Romániában továbbra is meredeken emelkedik a járványgörbe, hétnaponta másfélszeresére emelkedik az újonnan diagnosztizált koronavírus-fertőzések mozgóátlaga.

A román stratégiai kommunikációs törzs (GCS) csütörtöki jelentése szerint szerdán 371 új fertőzést azonosítottak, ami 75 százalékkal haladja meg az utóbbi két hét átlagát. Jelenleg napi 212 eset számítana átlagosnak: az utóbbi két hét esetszámaiból kiszámolt mozgóátlag csaknem 50 százalékkal emelkedett az utóbbi héten.

Egyre több fertőzött kerül kórházba. A kép illusztráció. Forrása: Getty Images
Egyre több fertőzött kerül kórházba. A kép illusztráció. Forrása: Getty Images

Korábban stagnált, most emelkedik

Romániában másfél hónapos stagnálás után, július közepén kezdett ismét gyorsulni a fertőzések üteme, azóta a napi esetszámok mozgóátlaga ötszörösére emelkedett , a csütörtöki esetszám pedig majdnem a kilencszerese a július 12-ei mélypontnak.

Egyes országokban egyre szűkítik az oltatlanok jogait. Kattintson és olvassa el a részleteket!

A kórházi kezelésre szoruló fertőzöttek száma július 17-e óta 240-ről 751-re emelkedett, az intenzív terápián ápolt súlyos eseteké pedig megháromszorozódott: 32-ről 98-ra emelkedett. A csütörtöki jelentésben a GCS három koronavírusos páciens haláláról számolt be, egyikük semmilyen más betegségben nem szenvedett. Az utóbbi hét napon kétszer annyi fertőzött vesztette életét , mint az azt megelőző egy héten.

A fővárosban a legnagyobb a baj

A járvány leginkább a fővárosban és környékén terjed: a csütörtöki új esetek 37 százalékát Bukarestben és az azt övező Ilfov megyében diagnosztizálták. Romániában egyébként eddig több mint 5 millió ember, vagyis a beoltható 12 év feletti lakosság 30 százaléka kapta meg legalább az első adag oltását .

Az országos zárlatok bevezetése világszerte hasznos eszköznek bizonyult a koronavírus-járvány megfékezése kapcsán. Ennek a lépésnek azonban a gyerekekre nézve is volt következménye - olvassa el a teljes cikket !

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Felhőtlen, száraz időre, döntően gyenge vagy mérsékelt légmozgásra számíthatunk.Késő este általában 15, 25 fok várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 10 és 17 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városok belsejében, a magasabban fekvő pontokon és a szelesebb délkeleti és északkeleti tájakon melegebb lesz a hajnal. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.