Koronavírus: az USA-ban ekkor kezdhetnek oltani

Az Egyesült Államokban még december közepe előtt megkezdődhet a koronavírus elleni védőoltások beadása - közölte Moncef Slaoui, a kormány által szervezett oltási kampány egyik magas rangú vezetője.

"A tervünk az, hogy az engedélyezést követő 24 órán belül eljuttatjuk a vakcinát az oltási helyszínekre, azaz december 11-én vagy 12-én megkezdődhet az oltás" - közölte Moncef Slaoui a CNN amerikai hírtelevízióban.

Koronavírus: mi alapján dönthet az orvos élet és élet között? Megfelelő védekezés nélkül az új típusú koronavírus terjedése olyan mértékben felgyorsulhat, hogy a megnövekedett betegszám mellett kimerülnek az egészségügyi ellátórendszer kapacitásai. Előállhat tehát olyan helyzet, amikor az orvosoknak muszáj dönteniük, mely betegek megmentésére áldozzák a korlátozott forrásokat, és kik azok, akiken nem tudnak segíteni. Lássuk , milyen tényezőket kell figyelembe venni a súlyos döntésnél.

A Pfizer New York-i székhelyű vállalat és német partnere, a BioNTech pénteken adta be az engedélyeztetési kérelmet az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszer-engedélyeztetési Hivatalba (FDA). A The New York Times című napilap szerint az FDA a tervei szerint három hétig tanulmányozza a beadványt, ezután vizsgálják meg független szakértők, az ő ülésüket december 10-re tűzték ki.

50 millió adag vakcina idén

A Pfizer szerdán jelentette be, hogy 95 százalékos hatékonysággal fejezte be a ribonukleinsav-hírvivő technikán alapuló védőoltása klinikai tesztelésének utolsó szakaszát, és várakozásai szerint idén legalább 50 millió adag vakcinát gyárt, 2021-ben pedig 1,3 milliárd adagot.

Az nlc.hu olvasója nyílt levélben számolt be arról, milyen egy COVID-osztályon feküdni. Részletekért olvassa el társportálunk cikkét .

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadás egyre inkább csak északkeleten fordulhat elő. Reggel, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen eshet, majd a déli óráktól a keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk, a hegyekben erős lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 12 fok között alakul, de a keleti naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket is mérhetünk. Késő este 3, 9 fok valószínű. Úgynevezett sekély ciklon alakítja a mai időjárásunkat, ami a melegfrontra érzékenyek számára többféle kellemetlen tünetet is okozhat.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra