Koronavírus: a britek még nem lélegezhetnek fel

A legfrissebb adatok szerint egy nap alatt több mint hétszázzal emelkedett az új típusú koronavírus okozta betegség nagy-britanniai halálos áldozatainak száma. Még mindig nem lélegezhetnek fel tehát a britek, az azonban reményt keltő, hogy az emelkedés elmaradt a járvány jelenlegi szakaszára korábban modellezett napi halálozási számtól.

Az állami egészségügyi szolgálat (NHS) szombat délutáni tájékoztatása szerint péntek estig 4313-an haltak meg Nagy-Britanniában a SARS-CoV-2 nevű vírus okozta Covid-19 járványban. Ez azt jelenti, hogy az előző 24 órában 703 beteg halt meg. Az NHS mindennap az előző estig beérkezett halálozási adatokat ismerteti annak érdekében, hogy teljes körű és pontos adatokkal tudjon szolgálni. A szombaton bejelentett 703 haláleset az eddigi legnagyobb napi halálozási szám a brit adatok rendszeres közlésének kezdete óta.

Ezt teszi a tudomány a koronavírus legyőzéséért A koronavírusok eddig nem álltak az orvostudományi kutatások középpontjában. Ugyan veszélyesnek tartották őket, de a gyakorlatban nem okoztak akkora gondokat, ami miatt fontos célponttá váltak volna. Most rövid idő alatt kell pótolni a hiányzó ismereteket, hogy minél gyorsabban hatékony fegyvereket és stratégiákat tudjunk létrehozni száz év óta az emberiség (önmagán kívül) legnagyobb ellenségével szemben. Részletek itt .

Még korai fordulatról beszélni

Robert Cuffe, a BBC News brit közszolgálati hírtelevízió statisztikai szolgálatának vezetője azonban az új számok ismertetése után közölte: az emelkedés elmarad az eddigi modellszámításokban valószínűsített ütemtől. Ezek ugyanis arra vallanak, hogy a halálozások száma a görbe jelenlegi szakaszában három és fél naponta megkétszereződik, ez viszont azt jelentette volna, hogy e modell alapján a legutóbbi vizsgált 24 órában 800-an haltak volna meg. Cuffe szerint ez az első olyan nap, amelyen a halálozási szám elmaradt a modellben felvázolt görbétől, így még korai fordulatról beszélni, de van remény arra, hogy az új fertőződéses esetek számának növekedésében már tapasztalható lassulás végül megjelenik a halálozási adatokban is.

Koronavírus: lóháton közlekedő rendőrök ügyelnek a rendre Walesben
Koronavírus: lóháton közlekedő rendőrök ügyelnek a rendre Walesben. Fotó: Getty Images

A brit egészségügyi minisztérium beszámolója alapján szombatig az előző napi 38 168-ról 41 903-ra emelkedett azoknak a száma, akiknek szervezetében kimutatták az új koronavírust . Nagy-Britanniában szombatig több mint 183 ezer szűrést végeztek; ez tízezerrel magasabb szám az egy nappal korábbinál. A brit kormány a napi szűrések számát április végéig százezerre akarja emelni.

A miniszterelnöknek még elkülönítve kell maradnia

Boris Johnson brit miniszterelnök előző nap bejelentette, hogy még elkülönítésben kell maradnia, mivel nem épült fel teljesen az új típusú koronavírus okozta betegségből. Johnsonról múlt csütörtökön állapították meg, hogy ő is megfertőződött. Az eredeti terv alapján a konzervatív párti brit kormányfő elkülönítése péntekig tartott volna.

Koronavírus: a csehek már húsvétkor enyhítenének a korlátozásokon - a részleteket az nlc.hu cikkében találja.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra