Koronavírus: 100-nál több beteg egy idősotthonban

A Pesti úti idősotthonban már több mint 100 koronavírus-fertőzöttről tudnak - közölte Müller Cecília országos tisztifőorvos az operatív törzs csütörtöki tájékoztatóján.

Az idősotthonok nagy kockázatot jelentenek a koronavírus-járvány szempontjából. Már önmagában azért is, mert sokan vannak egy helyen, a lakók ráadásul idős, gyakran krónikus beteg emberek, akikre a vírus különösen veszélyes. A fenntartóknak ezért különösen nagy most a felelőssége - hangsúlyozta a tisztifőorvos.

koronavírus
Betegeket ápolnak az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben. Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Több intézményben is van fertőzött

A Pesti úti idősotthonnal kapcsolatban kiemelte, hogy a vizsgálatok továbbra is folytatódnak, emellett viszont több másik intézményben is felütötte a fejét a koronavírus-fertőzés . A Rózsa utcai idősottonban például csaknem 10 fertőzöttet regisztráltak eddig.

A tisztifőorvos arról is beszélt, hogy a tegnapi nap folyamán újabb 5 embert tudtak levenni a lélegeztetőgépről, 58-an azonban még mindig művi lélegeztetésre szorulnak. Ahogy korábban mi is beszámoltunk róla , eddig 980 koronavírusos betegről és 66 áldozatról tudnak Magyarországon.

Egyre több a szabályszegés

Koronavírus: meggyógyult egy 7 éves magyar kislány - részletek itt!

Egyre többen szegik meg a koronavírus terjedésének megfékezése érdekében bevezetett kijárási korlátozást - ismertette Lakatos Tibor, az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője. Mint mondta, ezzel kapcsolatban már több mint ezer esetben szabtak ki helyszíni bírságot, és mintegy 1200 embert jelentettek fel a rendőrök. Egyébként a csoportosulás a szabályszegés leggyakoribb formája - tette hozzá. Arról is szólt, hogy a kijárási korlátozások meghosszabbításáról ma délután születik döntés .

A tájkoztatón elhangzott továbbá, hogy a mai nap folyamán 32 kórházba, valamint az alapellátásban dolgozó háziorvosok részére szállítanak új védőeszközöket, hogy megkönnyítsék és biztonságosabbá tegyék a koronavírus elleni küzdelmet.

„Ha az emberek egyéni belátására bízzuk, betartják-e a tilalmakat, soha nem szabadulunk meg a járványtól” - részletek társportálunkon, az nlc.hu -n!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra