Koronavírus: kiderült, mit köszönhetünk a vakcináknak

A koronavírus elleni oltási programok során beadott vakcinák jelentős mennyiségben előztek meg haláleseteket az idősek és a súlyos egészségügyi problémákkal élő emberek körében – derült ki a Nivel nevű holland egészségügyi kutatóintézet friss jelentéséből.

A hétfőn közzétett jelentés szerint a koronavírus ellen beoltottak között a vártnál kevesebb haláleset történt már az első oltást követő 3-12 hónapban – írja a Dutch News híportál. A 2015 és 2018 közötti időszak halálozási adataival összehasonlítva a vártnál akár 45 százalékkal történt kevesebb haláleset, ami összefügg azokkal az intézkedésekkel, amelyeket a holland kormány a világjárvány idején vezetett be a vírus terjedésének megakadályozására. Noha az olyan intézkedések, mint a lezárások, a másfél méteres távolságtartási szabály, vagy az arcot és a szájat eltakaró maszkok viselése, hatással voltak mind az oltottakra, mind az oltatlanokra, a felmérés eredményei azt mutatják, hogy a be nem oltott emberek majdnem kétszer akkora valószínűséggel haltak meg koronavírus-fertőzésben, mint az oltást választók.

koronavírus elleni oltás, vakcina
A koronavírus elleni oltások jelentősen csökkentették a halálozási adatokat Hollandiában. Fotó: Getty Images

A koronavírus európai megjelenését követő három évben, 2020-ban, 2021-ben és 2022-ben a halálozási arány a várakozásokhoz képest csaknem háromszor volt magasabb Hollandiában az oltatlanok körében, a beoltottak körében ugyanakkor alacsonyabb. „Ez arra utal, hogy az alkalmazott koronavírus elleni vakcinák működtek és haláleseteket akadályoztak meg” – fogalmaztak a kutatók. Hozzátették, hogy a 80 év felettiek és a rossz egészségi állapotú, oltatlan emberek halálozási aránya ötször volt magasabb, mint a rossz egészségi állapotú, de beoltottaké.

A holland kormány augusztus végén indított koronavírus elleni oltási kampányt a 60 év felettiek, valamint a rossz egészségi állapotú fiatalabbak számára azt követően, hogy nyáron a koronavírus FLiRT néven ismert új változatának megjelenését jelentették Hollandiában. A 18 millió lakosú Hollandiában több mint hétmillióan jogosultak a koronavírus elleni újabb oltásra. Tavaly mintegy 2,7 millió ember kapta meg a kiegészítő oltást, köztük a 60 év felettiek 50 százaléka. A kampány során alkalmazott vakcinát a Pfizer amerikai gyógyszeripari cég gyártotta. Az idei koronavírus elleni oltókampány december 6-ig tart Hollandiában.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Felhőtlen, száraz időre, döntően gyenge vagy mérsékelt légmozgásra számíthatunk.Késő este általában 15, 25 fok várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 10 és 17 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városok belsejében, a magasabban fekvő pontokon és a szelesebb délkeleti és északkeleti tájakon melegebb lesz a hajnal. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.