„A kórház veszélyes üzem, a fekvőbetegek kockázatnak vannak kitéve”

Az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzésekkel foglalkozni kell. Ez ugyanis egy olyan komplex probléma, amelyben minden szereplőnek megvan a maga feladata – mondta Surján Orsolya országos tisztifőorvos.

Az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések jelentési rendszerének (NNSR) tavalyi számait ismertette az országos tisztifőorvos, Surján Orsolya egy pénteki rendezvényen. Hangsúlyozta, amióta van egészségügyi ellátás, van ezzel összefüggő, úgynevezett kórházi fertőzés is – azonban lehet és kell is tenni a nozokomiális fertőzések ellen.

orvos szájmaszkot tart az arca előtt
Amióta van egészségügyi ellátás, van ezzel összefüggő, úgynevezett kórházi fertőzés is. Fotó: Getty Images

Ezt lehet tudni a tavalyi kórházi fertőzéses esetekről

A kórházi fertőzések esetében kockázati tényezőt jelent egyebek mellett az elhízottság, illetve bármilyen invazív eszköz – például egy húgyúti katéter – behelyezése is. A szakértő szerint az orvos, az ápoló, az egészségügyi szolgáltató, a fenntartó és a hatóság együttműködése egyaránt szükséges ahhoz, hogy csökkenjen az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések száma.

Specifikus járványoknak nevezik azokat a fertőzéses eseteket, amelyek tipikusan kórházi körülmények között alakulnak ki, mint a multirezisztens kórokozók által okozott fertőzések, a véráram-fertőzések, valamint a clostridium difficile által okozott fertőzések. A multirezisztens kórokozók által okozott járványok száma 6610-re, a clostridium difficile okozta járványszám pedig 7058-ra nőtt nőtt 2024-ben. A véráram-fertőzések okozta járványok száma ugyanakkor enyhén csökkent – ezekből tavaly 4910 esetet jelentettek. A specializált, aktív ellátást nyújtó intézményekben magasabb a multirezisztens kórokozók okozta és a váráram-fertőzések előfordulása.

„A kórház veszélyes üzem”

A kórház veszélyes üzem, a fekvőbetegek kockázatnak vannak kitéve – fogalmazott Szondi Zita, az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) egészségügyi ellátórendszerért felelős főigazgató-helyettese. Mint mondta, sokat éppen emiatt preferálják a járóbeteg-ellátást és az egynapos ellátást: ezzel is csökkenthető a kórházi ellátás során a kockázat. A legfontosabb szerinte az, hogy megelőzzék, felderítsék, illetve korán felismerjék az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzéseket, emellett pedig megfelelően alkalmazzák a terápiás lehetőségeket is.v

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

gyógyteák
Ezt idd este, hogy jó legyen a vércukrod – Dietetikus ajánlásával
áfonya
Nem hinnénk, de ezt teszi az áfonya a szervezetünkkel
A rák rejtett csatlósa: egy vitamin segíti a tumorsejtek túlélését
banán
Nem hinnénk, de ezt teszi a banán a szervezetünkkel
cékla hatásai
Nem hinnénk, de ezt teszi a cékla a szervezetünkkel
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +7 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható. Helyenként - főként északkeleten, keleten - zápor, néhol zivatar előfordulhat. Az északias szelet több helyen élénk, Szabolcsban, illetve záporok, zivatarok környezetében akár erős lökések is kísérhetik.Késő estére 7 és 17 fok közé hűl le a levegő. Várhatóan nem érkezik jelentős időjárási front Magyarország fölé ezen a napon.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mit jeleznek a körmön futó barázdák? – Kvíz: 7/7 csak a legjobbaknak megy! A körmök nemcsak esztétikai szerepet töltenek be, hanem sokat elárulhatnak az egészségi állapotunkról is. Teszteld a tudásod körömápolásról és körömbetegségekről kvízünk segítségével!
kvíz
Kvíz: milyen a normális menstruáció? – Felismernéd a gyanús tüneteket? A menstruációs ciklus sokféle egészségügyi problémára felhívhatja a figyelmet. Ismered azokat a tüneteket, amelyekkel érdemes nőgyógyászhoz fordulni? Tedd próbára tudásod kvízünkben!