Komoly károkat okoz a koronavírus

Az új koronavírus okozta járvány várhatóan meredek ívben lassítja majd a kínai gazdaság növekedését. Ennek hatásai pedig valószínűleg járványszerűen átterjednek majd más térségekre - vélik a londoni pénzügyi elemzők. Az iparági szakértők szerint mindez hosszabb ideig jelentős nyomást gyakorolhat a világpiaci olajárakra is, mivel Kína a világ legnagyobb olajimportőre.

A koronavírus-járvány komoly kihívást jelent az idegenforgalomnak, de lehetnek a turizmuson túlmenő gazdasági hatásai is - fogalmazott Halmai Péter egyetemi tanár az M1 csatorna műsorában. A részletekért kattintson ide!

Az egyik legnagyobb londoni központú globális pénzügyi-gazdasági elemzőműhely, a Capital Economics az eddig várt 5,5 százalékról 3 százalékra módosította a kínai gazdasági növekedésre szóló előrejelzését - közölte Neil Shearing, az elemzőház főközgazdásza. A szakember szerint nem érdemes párhuzamba állítani a súlyos akut légzőszervi szindróma (SARS) elnevezésű, 2003-ban kitört járvány gazdasági hatásait a jelenlegi helyzettel, mivel a kínai gazdaság azóta sokkal nagyobb lett és sokkal szorosabban integrálódott a globális beszállítói hálózatokba. Ezért most valószínűbb, hogy a kínai gazdaságot érő esetleges sokk átterjed az egész világgazdaságra. A helyzetet tovább rontja, hogy a mostani koronavírus olyan időszakban bukkant fel, amikor a tőzsdék tíz éve tartó, felfelé ívelő szakaszban járnak.

koronavírus, koronavírus-fertőzés, koronavírus-járvány, gazdasági hatások, gazdasági károk,
Az emberek megrohamozták a szupermarketeket Makaóban, hogy élelmiszert halmozzanak fel.
Fotó: MTI/EPA/LUSA/Tatiana Lages

Egy másik nagy londoni gazdasági-pénzügyi elemzőház, az Oxford Economics az eddigi 6 százalékról 5,4 százalékra gyengítette a kínai hazai össztermék (GDP) idei növekedésére szóló előrejelzését. A ház eddig 2,3 százalékos globális növekedést valószínűsített 2020 egészére, de új számításai szerint a lassabb kínai növekedés a várakozáshoz képest 0,25 százalékponttal csökkentheti a világgazdaság idei növekedési ütemét. A cég egyébként rövid időn belül már másodszor rontja kínai és globális prognózisait a koronavírus-járvány hatásai miatt.

A megelőző intézkedéseknek is nagy hatása van

A szakemberek szerint elsősorban nem is a vírus, hanem inkább a terjedésének megakadályozására tett számos intézkedés - például a kiterjedt gyárbezárások - okozza a gazdasági károk zömét. Mivel Kína ma már számos globális beszállítói láncolat kiindulópontja, ennek az egész világon érezhető hatása lesz. A legsebezhetőbbnek az ázsiai gazdaságok, mindenekelőtt Vietnam és Thaiföld. Azonban minél nagyobb lesz a felfordulás a kínai gazdaságban, annál magasabb a kockázata annak, hogy a járványhatás a még távolabbi gazdaságokra is átterjed, például olyan árupiaci nyersanyagtermelőkre, mint Chile vagy Ausztrália, valamint az elsősorban feldolgozó jellegű gazdaságokra, köztük Dél-Koreára, Japánra és Németországra.


Csökkent az olaj ára

A nemzetközi hitelminősítő, a Moody's Investors Service friss szektorelemzésében azt emelte ki, hogy Kína a világ legnagyobb nyersolajimportőre, és a koronavírus-járvány máris lassította a kínai gazdaság aktivitását. Így már a globális olajkereslet ebből eredő rövid távú visszaesését valószínűsítő előrejelzések is elégségesek voltak ahhoz, hogy jelentősen csökkenjen a nyersolaj árfolyama. A globális alaptípusnak tekintett Brent olajféleség hordónkénti ára a januárban 14 százalékkal, a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) olajtípus árfolyama pedig 16 százalékkal csökkent.

A Moody's becslése szerint a kínai gazdaság nagyjából 14 millió hordó olajat használ fel naponta, így a kínai kereslet tartós 10 százalékos visszaesése esetén 1,4 millió hordónyi napi kereslet veszne el. Ha egy ekkora keresleti visszaesés hat hónapig fennmaradna, az 250 millió hordóval növelné a globális nyersolaj-raktárkészleteket - amennyiben a termelők részéről nem csökken a kínálat. Az olajkészletek ilyen mértékű felduzzadása legalább egy évig nyomott szinten tartaná az olajárakat - véli a Moody's.

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+5, +10 °C
Minimum:
-5, 0 °C

Hazánkban hétfon délelőtt kevés fátyolfelhő jelenik meg az égen, emellett sok napsütésre van kilátás.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge, közepes

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag