Jött egy rossz hír a koronavírus új variánsairól

Nehezebbé teszi a koronavírus új változatainak kimutatását az, hogy világszinten csökken a tesztelések és genetikai elemzések száma – jelentette ki csütörtökön az Egészségügyi Világszervezet (WHO) járványügyi szakértője, Maria van Kerkhove.

A vírus továbbra is „hihetetlenül nagy méretekben kering világszerte”, és a jövőben tovább mutálódhat. Eközben pedig „megszűnőben van az a képességünk, hogy kövessük világszerte a variánsokat és az alvariánsokat” – mondta a genfi sajtótájékoztatón Van Kerkhove, aki aggodalmát fejezte ki a jelenlegi helyzettel kapcsolatban.

koronavírus, koronavírus-járvány, koronavírus-variáns
A tesztelések visszaesése miatt nehezebbé válik az új vírusváltozások kimutatása. Fotó: Getty Images

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója ismét hangsúlyozta, hogy bár már látszik a világjárvány vége, továbbra is fenn kell tartani az ellene folytatott harc stratégiáit. Tedrosz, aki videókapcsolat segítségével vett részt a sajtótájékoztatón New Yorkból, leszögezte: a világ most kezdi megpillantani a fényt az alagút végén, de még nem lélegezhetünk fel. „Az, hogy látjuk a végét, még nem jelenti azt, hogy ott is vagyunk” – magyarázta.

A főigazgató arról is beszélt, hogy bár a COVID-19 okozta halálozások heti száma csökkenőben van, a majdnem tízezer még mindig nagyon sok, amikor ezek többségét megelőzhetnénk.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +25 °C
Minimum: +13 °C

A változóan felhős időt követően hajnalban északnyugat felől szakadozottabb frontális felhőzet érkezik, amelyből az északnyugati tájakon kialakulhat néhol kisebb zápor. A légmozgás mindenhol mérséklődik, legyengül, sőt többfelé szélcsend várható.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 8 és 15 fok között alakul, ennél alacsonyabb értékek a hidegre hajlamos helyeken valószínűek. Hidegfronti hatás várható szerdán, amely az érzékenyeknél fejfájást, migrént okozhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?