Influenza - Oltassunk?

Az influenza minden évben aktuális téma. Ahogy újabb és újabb vírustörzsek támadják immunrendszerünket, úgy merül fel bennünk egyre több kérdés. Ezekre szeretnénk most választ adni Dr. Szlávik János, a Szent László Kórház infektológusa segítségével.

Miért oltassunk?

Oltatni sok szempontból érdemes. Elsődleges cél, hogy elkerüljük a betegséget, illetve megakadályozzuk a súlyos, halálos szövődmények kialakulását. Ez kiemelten fontos a rizikócsoportokba tartozó emberek esetében. Sokan nem engedhetik meg maguknak, hogy megbetegedjenek. Ők azok, akik stratégiai pozíciókat töltenek be: politikusok, egészségügyi dolgozók, tűzoltók, katonák, rendőrök. Illetve vannak, akik nélkül tulajdonképpen megáll az élet: ilyenek a közlekedési vállalatok dolgozói vagy az élelmiszerkereskedelem területén dolgozók. De azok is oltatnak, akik egyszerűen csak nem akarnak kiesni a munkából, a sportból, esetleg a betegség "luxusát" anyagilag nem engedhetik meg maguknak.

Mi van az oltásban?

A mostani oltás eltér a tavalyitól. Ha valaki az elmúlt évben biztosra akart menni, két oltást kellett beadatnia: a szezonális és pandémiás influenza ellenit. Furcsa módon a megbetegedések többsége a H1N1-hez kapcsolódott, az új típusú influenza gyakorlatilag kiszorította a szezonálisat. Azt, hogy idén mi lesz, nem tudjuk megmondani, de az a háromkomponensű oltás, ami már kapható a patikákban, egyrészt tartalmazza a pandémiát okozó "A" típusú H1N1 elleni vakcinát, a tavalyi "B" típusú influenza elleni vakcinát, ami általában kevesebb megbetegedést okoz, és a megváltozott szezonális H3N2 elleni vakcinát is. Ez utóbbi nemrégiben jelent meg Ausztráliában, és várható, hogy a H1N1 mellett ez fog járványt okozni. Ha valaki ezzel az új összeállítású oltással beoltatja magát, akkor várhatóan védve lesz, és nem betegszik meg influenzában.

Kinek ajánlott az oltás? Kik, és miért vannak veszélyben?

Mondhatnánk egyszerűen, hogy mindenkinek, hiszen senki sem szeretne megbetegedni. Vannak azonban olyan csoportok, melyeknek fokozottabban ajánlott. Ezekbe a csoportokba elsősorban azok tartoznak, akik egyébként krónikus betegek: magas a vérnyomásuk, cukorbetegek, csökkent immunitásúak, asztmások, krónikus szív- vagy vesebetegek. Fokozott rizikónak vannak kitéve a 3 év alatti gyerekek és az idősebb, 55 év feletti korosztály tagjai. Ők hajlamosabbak a szövődményekre, ezért érdemes nekik is beoltatniuk magukat.

Az új típusú influenza a túlsúlyosakat erősebben veszélyezteti. Amerikából indult a járvány, ott rengeteg túlsúlyos ember él. Az orvosok felfigyeltek rá, hogy az extrém túlsúllyal rendelkezők esetében súlyosabb lefolyású a betegség.

A tavalyi járvány szomorú tapasztalata, hogy nagyon sok terhes kismama betegszik meg, és sokan halnak meg azok közül, akik kórházba kerülnek. Éppen ezért azoknak, akik babát terveznek, vagy már a terhesség II. és III. szakaszában járnak, ajánlott felvenni az oltást. Ha idén visszatér a H1N1, akkor azoknak a fiataloknak is érdemes átgondolniuk az oltás előnyeit, akik egyébként nem tartoznak egyik rizikócsoportba sem.

Mikor érdemes oltatnunk?

H1N1 és szezonális influenza 2010/2011-ben Most! Még nincsen járvány. Jelenleg Észak-Amerikában, Új-Zélandon, Közép-Amerikában, és még egy-két országban zajlik a járvány. A védettség kialakulásához 2-3 hét kell. Aki most oltat, az megvédheti magát egy esetleges járvány okozta megbetegedéstől.

Meddig véd egy oltás? Miért kell olyan gyakran ismételni?

Azt szoktuk mondani, hogy egy évig, mert egy év elteltével már jelentősen csökken a védettség. Egy bizonyos szintű védettség ugyan marad, de az már nem elég. Ha megnézzük az ellenanyag szintjét a vérben, és a frissen szerzett védettséget 100 százaléknak vesszük, akkor egy évvel később ez már csak 50-60 százalék, ami nem elégséges. Ráadásul évente más törzs fenyegethet.

Hol adathatom be és mennyibe kerül?

A patikákban már kaphatóak a külföldi gyártók által forgalomba hozott vakcinák. Ezek hasított vakcinák, és már hat hónapos kortól adhatóak. A háziorvos írja fel és adja be őket, az áruk 1000-2000 Ft körül mozog. A másik típusú vakcina - ezt ajánlják fel ingyenesen a kiemelten veszélyeztetett csoportoknak - hároméves kortól adható, és várhatóan csak október végén jelenik meg a patikák polcain. Ez az oltóanyag teljes, de elölt vírust tartalmaz. Háziorvosok, szakrendelők és oltóközpontok várják azokat, akik szeretnének élni az oltás adta lehetőséggel.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Napos idő lesz kevés fátyolfelhővel, csapadék nélkül. Főként Borsodban és az Alföldön néhol megélénkül az északkeleti, keleti szél.Kora délután 9 és 13 fok között alakul a hőmérséklet. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!