Influenza elleni oltás: a szívroham ellen is véd

Az influenza ellen védőoltás majdnem felére csökkentheti a szívroham valószínűségét az ötven év felettieknél.

A brit egészségügyi szolgálat (NHS) a krónikus szívbetegeknek és a 65 év felettieknek eddig is ajánlotta az évenkénti influenzaoltást, az új eredmények fényében azonban a kutatók azt javasolják, terjesszék ki a védelmet az ötven év felettiekre is.

A kutatók felfedezték, hogy szívproblémákkal diagnosztizált középkorúak esetében az idézi a The Daily Telegraph a tanulmányt.

Korábbi kutatási eredmények utaltak arra, hogy az influenza hatására a vér besűrűsödhet, vagy a már beszűkült verőerekben gyulladás alakulhat ki, ami elzáródáshoz vagy szívrohamhoz vezethet.

A New South Wales-i Egyeten kutatócsoportja ezt az összefüggést igyekezett feltárni. Tanulmányuk kimutatta, hogy az influenza maga nem fokozza a szívrohamveszélyt, hanem a vakcina rendelkezik védőhatással, és 45 százalékkal csökkentheti a kockázatot.

"Az influenzának súlyos szövődményei lehetnek, tehát a szívbetegeknek létfontosságú, hogy beoltsák őket. Ezért ajánlják rutinszerűen azoknak a pácienseknek, akiknél magas a szívroham kockázata" - hangoztatta Thembi Nkala, a brit Szív Alapítvány vezető kardiológiai ápolója.

A szívinfarktus olyan veszélyállapot, amelyben a szív egy részének vérellátása hirtelen nagymértékben csökken vagy megszűnik, és a szívizom az oxigénhiány következtében elhal. Ilyenkor heves, mély, nyomó a mellkas közepén jelentkező fájdalom jelentkezik, amely gyakran sugárzik a hátba, bal karba, vállba, illetve az állkapocsba. A fájdalom erős és tartós, igen gyakran kíséri nehéz légzés, halálfélelem, sápadtság, verítékezés.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Délelőtt változóan felhős idő valószínű több-kevesebb napsütéssel, csapadék nélkül. Délután északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, több helyen fordulhat elő kis mennyiségű időszakos eső, zápor, nyugaton zivatar sem kizárt. A délnyugati, nyugati, majd az északnyugatira forduló szelet kísérhetik többfelé élénk, olykor erős lökések. Záporok, zivatarok környezetében is lehet szélerősödés.A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Csütörtökön egy úgynevezett okklúziós front éri el térségünket, igen kedvezőtlen orvosmeteorológiai helyzetet teremtve.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!