Influenza: egyre kevesebb beteg

Tovább csökkent az influenzaszerű megbetegedések száma Győr-Moson-Sopron megyében: százezer lakos közül 333-an betegedtek meg - egy héttel korábban ez a szám 436 volt -, ketten kerültek kórházba, egyiküket géppel kell lélegeztetni.

Somogy megyében a múlt héten 192 megbetegedés jutott 100 ezer lakosra. Ez közelít a járványmentes időszakban tapasztalt adatokhoz. A betegek között összességében nőtt az idősebb korosztályok aránya. Influenzaszerű megbetegedés gyanúja miatt nyolcan kerültek kórházba. A betegek egyike sem szorult intenzív ellátásra. Javult annak a kismamának az állapota is, akit a kaposvári kórházban két héttel korábban intenzív ellátásban kellett részesíteni, az influenza A vírusával fertőzött nő esetében már nincs szükség gépi lélegeztetésre.

Fokozatosan oldják fel a látogatási tilalmakat

Részlegessé minősítették át az eddigi teljes körű látogatási tilalmat a soproni kórházban. Somogy megyében továbbra is részleges látogatási tilalom van érvényben a négy aktív fekvőbeteg-ellátó intézmény közül kettőben, a marcali és a siófoki kórházban.

Visszavonták a látogatási tilalmat a szolnoki Hetényi kórházban, és már a nyíregyházi Jósa András Oktatókórház minden osztályán lehet látogatni. Miután jelentősen csökkent az influenzás betegek száma, szerdán feloldották a látogatási tilalmat a szegedi klinikákon is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Napos idő lesz kevés fátyolfelhővel, csapadék nélkül. Főként Borsodban és az Alföldön néhol megélénkül az északkeleti, keleti szél.Kora délután 9 és 13 fok között alakul a hőmérséklet. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!