Ijesztően sokan haltak meg kanyaróban

Több mint 270 ezren haltak meg tavaly világszerte a kanyaró következtében - közölte csütörtökön közös jelentésében az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az amerikai Járványügyi és Betegségmegelőzési Központ (CDC).

"Soha nem éreztem magam olyan elesettnek sem előtte, sem azóta" - fogalmazott kérdésünkre Andrea, aki felnőttként kapta el a kanyarót. A teljes interjút ide kattintva olvashatja el.

Ez a szám 50 százalékkal magasabb a 2016-osnál, amikor a kanyaróval összefüggésbe hozható halálesetek száma történelmi mélypontot ért el. Az azóta eltelt időszakban évről évre csak emelkedik a halálesetek száma. "Ezek az adatok egyértelmű üzenetet közvetítenek, miszerint nem tudjuk a világ minden táján megvédeni a gyerekeket a kanyarótól" - jelentette ki Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója.

A koronavírus-pandémia a világ számos pontján zavart okoz az oltási programok lefolytatásában
A koronavírus-pandémia a világ számos pontján zavart okoz az oltási programok lefolytatásában. Fotó: Getty Images

Az egészségügyi hatóságok figyelmeztettek, hogy a kanyaró elleni oltókampányokat 26 országban felfüggesztették a koronavírus-világjárvány miatt . A kanyaró megelőzése érdekében viszont a lakosság legalább 95 százalékát be kell oltani. A jelentés szerint ezzel szemben a világ lakosságának mindössze körülbelül 85 százaléka kapja meg az első védőoltást a kanyaró ellen, és csupán 71 százaléka kapja meg a másodikat.

A kanyaró kiütésekkel és lázzal járó, fertőző megbetegedés, amely súlyos következményekhez vezethet, különösen az ötéves kor alatti gyerekek és a 30 évesnél idősebb felnőttek esetében. A világon kilenc országban jegyeztek fel jelentősebb kanyarójárványokat, köztük a Közép-afrikai Köztársaságban, a Kongói Demokratikus Köztársaságban, Georgiában, Kazahsztánban és Ukrajnában.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +6 °C

Döntően erősen felhős vagy borult lesz az ég. Elszórtan várható akár ismétlődő jelleggel csepergés, kisebb eső, csupán kis mennyiség eshet. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve északkeleten erős lökések.Késő este 4, 9 fok között alakul a hőmérséklet. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!