Hat hónap után is okozhat bajt a koronavírus

A koronavírus nem csak egy egyszerű felső légúti megbetegedés: az egész testet érintheti, hosszú távú hatásai pedig egyebek mellett az agyat is károsíthatják.

Sokan megnyugszanak, ha enyhe tünetekkel és viszonylag gyorsan átesnek a koronavírus-fertőzésen, különösen, ha a gyógyulás után nem észlelnek hátramaradó tüneteket vagy szövődményeket. Egy, az Észak-Amerikai Radiológiai Társaság számára készült tanulmányból azonban az derül ki, hogy a “jóllét” csalóka lehet, ugyanis a vírus még hat hónappal a tünetek megszűnése után is okozhat agyi rendellenességeket –számol be róla a WebMD.

koronavírus, hosszú COVID
Még mindig sok minden van, amit nem tudunk a hosszú COVID-ról. Forrás: Getty Images

A kutatók a tanulmányhoz 46, koronavírus-fertőzésből felépült beteg és 30 egészséges ember agyáról készült MRI-felvételeket hasonlították össze. (Előbbieket a gyógyulást követő hat hónapon belül vizsgálták). Arra törekedtek, hogy kimutassák és nyomon kövessék az olyan neurológiai állapotokat, mint például a stroke, az agydaganat vagy a mikrovérzések, amelyeket korábban már számos esetben összefüggésbe hoztak a COVID-19-cel.

Az MRI-felvételeket tanulmányozva a szakemberek a gyógyultaknál az agytörzset és a homloklebenyt érintő változásokat figyeltek meg, mégpedig azokon a területeken, amelyek a fáradtsággal, az álmatlansággal, a szorongással, a depresszióval, a fejfájással és a kognitív problémákkal hozhatók összefüggésbe.

Az agyat sem feltétlenül kíméli a vírus

Az amerikai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (CDC) szerint a fertőzésen átesett felnőttek körülbelül 20 százalékánál alakul ki hosszú COVID, vagyis nagyjából ennyien számolhatnak a koronavírus hosszú távú hatásaival. Az elhúzódó neurológiai tünetek közé tartoznak a koncentrációs problémák, az alvászavarok és a fejfájás, de a vírus gyakorlatilag az összes szervben, köztük a szívben, a tüdőben és a vesében okozhat elváltozást.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.