Fertőzött hús került az európai piacra

Spanyolország nemzetközi egészségügyi figyelmeztetéseket adott ki a lisztériás megbetegedések növekvő száma miatt. A fertőzés alapvetően a belföldi forgalmazást érinti, és megtették a szükséges intézkedéseket a megállítására - ismertette María Luisa Carcedo, a spanyol egészségügyi miniszter.

Így nem lesz halálos a fagyasztott zöldség - részletek!

Augusztus 15-e óta mintegy 150-en betegedtek meg lisztériával fertőzött élelmiszerek fogyasztását követően az ország déli részén található Andalúziában. Egy kilencvenéves nő meghalt. A lisztériagyanús esetek száma több százra tehető. A fertőzés forrásai az első vizsgálatok szerint a La Mechá cég sertéshúsból készült termékei lehettek. A hatóságok bezárták az ellátó üzemet, minden terméket ellenőriznek.

sertéshús, fertőzött hús, lisztéria, liszteriózis,
Már egy halálos áldozatot is követelt a fertőzött hús. Fotó: 123rf

Madrid szerint a fertőzött húst csak hazai piacon értékesítették, de azért az Európai Uniót és az Egészségügyi Világszervezetet is figyelmeztették a problémáról. Előfordulhat ugyanis, hogy turisták is megfertőződtek. Az Európai Bizottság figyelemmel követi a fejleményeket, és folyamatos kapcsolatban áll a spanyol hatóságokkal.

Mi az a liszteriózis?

A lisztériabaktériummal fertőzött élelmiszerek által okozott liszteriózis hasmenéssel, lázzal, hányással, fejfájással és influenzaszerű tünetekkel jár. A legsúlyosabb eseteket agyhártyagyulladás kíséri, ezek 20-30 százaléka halállal végződik. A lappangási idő akár 90 nap is lehet.

A betegség viszonylag ritka, Magyarországon évente 10-20 esetet diagnosztizálnak. A valódi fertőzések száma azonban ennél jóval magasabb lehet, enyhébb lefolyású betegség esetén ugyanis nem minden esetben derül ki, hogy milyen kórokozó áll a háttérben. A fertőzött élelmiszer fogyasztása az egészséges, megfelelően működő immunrendszerrel rendelkező emberek esetében tünetmentes vagy csupán enyhe tünetekkel jár. A fertőzés a legyengült immunrendszerű emberekre nézve jelenti a legnagyobb veszélyt, köztük a betegekre, az idősekre, a várandós anyákra és az újszülöttekre.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Nagyrészt derült lesz az ég, de a délnyugati tájakon felhősödés kezdődik. Egyre többfelé válik párássá a levegő, főleg az Alföldön helyenként köd is képződhet. Csapadék nem lesz, a légmozgás is gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6 és 0 fok között alakul, de a fagyzugokban alacsonyabb, míg a magasabban fekvő helyeken, vízpartok mentén, illetve a felhősebb tájakon egy-két fokkal magasabb értékeket is mérhetünk. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!