Gyorsul a kéknyelv-betegség terjedése Hollandiában

Hollandiában megugrott a kérődző állatokat megtámadó kéknyelv-betegség eseteinek száma - közölték a holland hatóságok csütörtökön, a járvány Belgiumban, Franciaországban és Németországban is terjed.

A holland agrárminisztérium szerint a megbetegedések száma csütörtökre elérte a 3087-et, ami ezerrel több, mint a hétfőn közzétett jelentésben rögzített esetek száma. Egy hónappal ezelőtt még csak mintegy 100 megbetegedést jelentettek.

A járvány legelőször 2008-ban jelent meg Hollandiában, majd 2023 szeptemberében ismét terjedni kezdett. Belgiumban a megbetegedés mintegy 670 állatot érint, az élelmiszerlánc biztonságáért felelős szövetségi ügynökség legfrissebb adatai szerint, míg augusztus első hetében csupán 87 esetet jelentettek be.

szarvasmarha
A megbetegedések száma csütörtökre elérte a 3087-et. Fotó: Getty Images

David Clarinval belga szövetségi agrárminiszter csütörtökön azt javasolta, hogy a kéknyelvbetegség-járvány miatt a szarvasmarha- és juhtenyésztést ismerjék el válsághelyzetben lévő ágazatoknak. "Azzal, hogy ezeket az ágazatokat válsághelyzetben lévőnek ismerjük el, egyszerűsítjük a társadalombiztosítási járulékfizetés elhalasztása vagy mentessége iránti kérelmek kezelését" - hangsúlyozta a miniszter sajtóközleményében.    

A vírus okozta betegség egyéb állatokra és az emberre nem veszélyes. A kórokozót kizárólag a Culicoides nemzetségbe tartozó törpeszúnyogok terjesztik. A betegség súlyossága eltérő a különböző fogékony fajok körében. A tünetek juhok esetében általában súlyosabbak - lesoványodás vagy elhullás - a szarvasmarhák rendszerint kevésbé érzékenyek a betegségre. A fertőzött állatoknál az elhullási arány viszonylag alacsony, de a betegség súlyos szövődményekkel járhat, így sokáig elhúzódhat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Az éjszaka képződő párásság, ködfoltok feloszlását követően derült, napos, száraz időben lesz részünk, majd délutántól már fátyolfelhők lehetnek az égen. Főként Borsodban és az Alföldön délelőtt megélénkül az északkeleti szél.Kora délután 8 és 12 fok körül alakul a hőmérséklet. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!