ENSZ: 2030-ra eltűnhet a Földről az AIDS

A világszervezet szerint ehhez politikai akarat és pénz szükséges.

Végleg eltörölhetjük az AIDS-et a Föld színéről – írja az ENSZ legfrissebb jelentésében. A világszervezet szerint ehhez elegendő lenne a politikai akarat és a megfelelő finanszírozás. A jelentés kiemeli, hogy a HIV-fertőzésre adott válaszlépések akkor sikeresek, ha ezeknek erős politikai hátterük van. Ez azt jelenti, hogy követni kell az adatokat, a tudományt és a bizonyítékokat, kezelni kell a haladást hátráltató egyenlőtlenségeket, illetve lehetővé kell tenni a civil szervezetek számára a szerepvállalást. Végül pedig – de persze nem utolsósorban – biztosítani kell a megfelelő finanszírozást.

AIDS, HIV, fertőzés, ENSZ
Számos kutatás zajlik az AIDS ellen. Fotó: Getty Images

Milliók életét menthetik meg

Winnie Byanyima, az ENSZ AIDS-szel foglalkozó szervezetének vezetője szerint különlegesen erőteljes lehet a jelenlegi generáció és a mostani vezetők hatása az AIDS elleni küzdelemre, mivel ők lehetnek azok, akik végleg leszámolnak a betegséggel. A szervezet szerint azok az országok, ahol megvan az akarat, hatalmas eredményeket érnek el a betegség ellen. Mint írják: számos, különösen veszélyeztetett afrikai ország már elérte az úgynevezett 95-95-95-ös célt, amely azt jelenti, hogy a HIV-fertőzöttek 95 százaléka tisztában van a betegségével, az ő 95 százalékuk megkapja az életmentő kezelést, és a kezelést kapók 95 százalékánál már kordában tartják a fertőzést. Tavaly a becslések szerint 39 millió ember élt HIV-vel világszerte, 29,8 millió ember részesült antiretrovirális terápiában, 1,3 millió ember újonnan fertőződött HIV-vel és 630 ezer ember halt meg AIDS-szel kapcsolatos betegségekben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +25 °C
Minimum: +13 °C

Többnyire napos időre számíthatunk gomolyfelhőkkel, és elsősorban az Ózd-Szeged vonal mentén alakulhat ki néhány zápor, kis eséllyel egy-egy zivatar. Az északi, északnyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik, de csapadékgócok környékén is lehet átmeneti szélerősödés. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22, 27 fok között várható.Késő estére 14 és 21 fok közé hűl a levegő. Hidegfronti hatás várható szerdán, amely az érzékenyeknél fejfájást, migrént okozhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?