Emelkedett a HIV fertőzőttek száma

50 százalékkal emelkedett 2007-ben a magyarországi HIV-fertőzöttek száma 2006-hoz képest.

A betegség megjelenése óta eltelt 24 évben nálunk tavaly fertőződtek meg a legtöbben. Az érintettek főként a 20-30 éviek közöttiekből kerülnek ki. A szakértők szerint azért, mert szinte egyáltalán nincs megelőző program Magyarországon, és az emberek felelőtlenek.

Dr Szlávik János a Szent László Kórházfőorvosa az RTL Klub Híradónak elmondta: Ma már azért a köztudatban eléggé beivódott az, hogy ez a betegség létezik, szexuális úton terjed. Tehát a betegek nagyon nagy része tudja, hogy ezt a betegséget igenis, védekezés nélkül, szexuális úton lehet elkapni, de az igazság az, hogy nem nagyon törődnek vele.

2006-ban 81 új fertőzöttet találtak az AIDS-szűréseken. 2007-ben már 38-al többen, 119-en fertőződtek meg. Ez kis túlzással azt jelenti, hogy tavaly minden harmadik napra jutott egy új fertőzött, de itt csak azokról van szó, akiknél felfedezték a betegséget. A valós szám, ennél jóval nagyobb lehet. A magyarországi nyilvántartott 1458 beteg közül a legtöbben Budapesten, míg a legkevesebben Zala megyében élnek. A szakértők szerint azért is emelkedik a HIV-fertőzöttek száma, mert bár az emberek tisztában vannak a vírus létezésével, és annak veszélyeivel, arra kevés esélyt látnak, hogy ők maguk is elkaphatják a betegséget. Ezért felelőtlenek, és gyakran nem védekeznek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +25 °C
Minimum: +13 °C

A változóan felhős időt követően hajnalban északnyugat felől szakadozottabb frontális felhőzet érkezik. A nappali csapadékgócok estére megszűnnek, de az időszak második felében az északi, északnyugati tájakon kialakulhat néhol kisebb eső, zápor. A légmozgás mindenhol mérséklődik, legyengül, sőt többfelé szélcsend várható.Késő estére 14 és 21 fok közé hűl a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 8 és 15 fok között alakul, ennél alacsonyabb értékek a hidegre hajlamos helyeken valószínűek. Hidegfronti hatás várható szerdán, amely az érzékenyeknél fejfájást, migrént okozhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?