"Elszántság és fáradtság keveredik az orvosokban"

A vártnál korábban érkezett második járványhullámról, az elszánt, de fáradt orvosokról, valamint a sürgősségi osztályokon biztonságot kereső emberekről mesélt Sandro Petrolati orvosprofesszor, a római San Camillo-Forlanini-Spallanzani kórházkomplexum kardiológiai intézetének vezetője.

Petrolati professzor a több mint tizenkét órás műszakja kezdetén arról beszélt, minden nap úgy áll munkába munkatársaival együtt, hogy tudják, újabb nehéz nap áll előttük. Az elszántság és a fáradtság keveredik orvosokban és ápolókban, de az embertelen munkatempó, az őket is uraló szorongás és a közöttük is terjedő koronavírus-fertőzés ellenére sem adják fel - fogalmazott.

Aggódnak, hogy nem fogják bírni

Ilyen a hazai járvány az egészségügyi dolgozók szemével - kattintson ide!

A koronavírus-járvány első hulláma után az egészségügyben dolgozók is azt hitték, egy ideig levegőhöz jutnak, de a második hullám fáradtan érte őket - mondta a professzor. "Aggódunk, hogy ez a mostani időszak az elsőnél is hosszabb lesz, és nem fogjuk bírni" - tette hozzá. Az utóbbi hetekben gyorsan toborzott fiatal orvosok érkezése azonban reményt hozott nekik - mondta, hozzátéve, soha nem gondolták volna, hogy egypandémia kell ahhoz, hogy több orvosgeneráció ismét együtt dolgozhasson. Nem titkolta, hogy főorvosként ugyanúgy követi a naponta közölt járványadatokat, mint bárki más. Magyarázata szerint ugyanis a számok alakulásából kalkulálja ki a várható tetőzést, valamint azt, hogy hogyan osszák be az "erejüket". Ő egyébként január-február környékére várja a legerősebb hullámot.
koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus járványhelyzet, koronavírus egészségügy, koronavírus egészségügyi dolgozók, koronavírus Olaszország
Minden nap úgy állnak munkába, hogy tudják, újabb nehéz nap áll előttük.
Képünk illusztráció, forrása: Getty Images

"Nem vehetünk el minden helyet a többiektől"

A főorvos elmondta, hogy az eredetileg is fertőző betegségekre szakosodott Spallanzani-kórház kihasználtsága maximális: mind a 240 ágy foglalt, és a 45 helyes intenzív osztály is megtelt. Így a hármas komplexum másik két kórháza, a San Camillo és a Forlanini intézeteit alakították át COVID-osztállyá az utóbbi hetek betegáradatának ellátására. Mint mondta, tavasszal 4, az utóbbi egy hónap alatt viszont már 8 osztályból lett járványközpont, közöttük a kardiológiából is. Arról is beszélt, hogy bár az olasz fővárosban papíron elegendő ágyat tudnak biztosítani, ez az összes kórház járványközponttá való átalakítását jelentheti. A nem COVID-betegektől azonban nem vehetünk el minden helyet - jelentette ki.

Meglepően hamar jött a 2. hullám

Meglepetésnek nevezte az új típusú koronavírus gyors visszatérését, a második hullám ugyanis az előjelzett november helyett már szeptember végén, október elején megérkezett. A tavaszi hullámhoz képest újdonságnak minősítette a lélegeztetést nem igénylő, mégis kórházi kezelésre szoruló betegek számának rohamos növekedését. Emellett precedens nélkülinek nevezte a saját lakásukban, házi karanténban tartott magányos betegek tömegét, akiknek száma megközelítette a 800 ezret. Veszélyes ennyi beteget magára hagyni - jelentette ki.

A pozitív tesztet ítéletnek veszik a betegek

"Amikor meglátják a teszteredményt, és kiderül, hogy pozitívak, olyan, mintha ítéletet mondanának felettük. Inkább kórházba akarnak menni, mert ott biztonságban érzik magukat. Ezért ostromolják a sürgősségi osztályokat, amikor feltételezett tüneteket észlelnek, nem akarnak egyedül maradni" - mondta a szakember. Úgy véli, a római kormány nem hallgatta meg a szakma nyári vészkiáltásait, amikor az orvosok arra figyelmeztettek, hogy a betegség enyhült ugyan, de nem múlt el.
A segítő szervezetek sem tudják, mi lesz a kijárási tilalom alatt utcán rekedt hajléktalanokkal - a részletekért olvassa el társportálunk, az nlc.hu cikkét!

Értékelje a cikket!

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+4, +9 °C
Minimum:
-6, -1 °C

Hazánkban kedden délelőtt a keleti és középső tájakon többfelé megmarad a köd és alacsonyszintű rétegfelhőzet, amelyből szitálás és ónos szitálás kialakulhat.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag