Egyre jobban tombol az influenza

Továbbra is folyamatosan nő az influenzás megbetegedések száma, leginkább a gyerekek érintettek.

Az év ötödik hetében 244 ezer ember fordult orvoshoz akut légúti fertőzés tüneteivel, közülük 38 ezernél influenzaszerű megbetegedést diagnosztizáltak – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NKK). Utóbbiak közül a betegek 44 százaléka gyerek, 29 százaléka 15-34 éves volt. A 35-59 évesek korcsoportjába tartozott a betegek 19 százaléka, 8 százaléka pedig a 60 éven felüliek közül került ki. 

influenza, nátha, rsv, láz, köhögés, járvány, oltás, vakcina
A gyerekek a legérintettebbek. Fotó: Getty Images

Az adatok szerint január 30. és február 5. között Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye kivételével valamennyi közigazgatási területen nőtt az influenzás tünetekkel orvoshoz fordulók száma az előző héthez viszonyítva. A legtöbb beteg Békés, Hajdú-Bihar és Győr-Moson-Sopron vármegyében volt, a legkevesebb Vas, Zala és Bács-Kiskun vármegyében. Az 5. héten 242 betegtől érkezett légúti minta az NNK laboratóriumába. A beküldött 147 mintából 46-ban az influenza valamelyik típusát, 21 esetben koronavírust, tizenhét beteg mintájából pedig a légúti óriássejtes vírust (RSV) mutatták ki. Influenzaszerű megbetegedések halmozódásáról négy helyről érkezett jelentés; Fejér vármegyében két szociális intézményt, Somogy vármegyében egy bölcsődét, Tolna vármegyében pedig egy óvodát érintett tömeges megbetegedés. 

Kórházba a múlt héten 249 ember került súlyos, akut légúti fertőzés miatt, közülük 52-en intenzív ellátásra szorultak. A kórházi ápolást igénylő 249 beteg közel fele 2 éves vagy annál fiatalabb, negyede pedig 60 éves vagy annál idősebb volt. A kórházi ápolást igénylő betegek közül 59-nél az RSV, 31-nél koronavírus és 24-nél influenzavírus állt a megbetegedések hátterében.  

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

banán
Nem hinnénk, de ezt teszi a banán a szervezetünkkel
hizlaló ételek
Ettől a gyümölcstől híznak a legtöbben – sokan nem is gondolnák
Ecet helyett így tüntesd el a vízkövet: pár perc alatt szinte magától leválik a vízforralóról
hasnyálmirigyrák
Hasnyálmirigyrák első jelei: a hátfájás és az étvágytalanság is árulkodó lehet
magas vérnyomás
Új ajánlást adtak ki a kardiológusok: így változik a vérnyomáskezelés
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +11 °C
Minimum: -1 °C

A felhős Dunántúlon és a déli tájakon eshet, éjszaka megszűnő jelleggel lehet további kisebb eső. Mindeközben szakadozik, csökken a felhőzet, a keleti, északkeleti harmadban nagyrészt derült idő várható, máshol maradhatnak felhős területek. Miután eláll az eső, néhol pára- és ködfolt nem kizárt. Gyenge légmozgás, sőt sokfelé szélcsend várható.Késő estére 1 és 8 fok közé hűl le a levegő. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -1 és +5 fok között valószínű, ennél hidegebb idő nagyobb területen a keleti, északkeleti harmadban lehet. Pénteken újabb hidegfront vonul át az országon, amely tovább fokozhatja a tavasz eleji, amúgy is szeszélyes időjárás hatásait.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a csont erősebb, mint a beton. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Válaszolj 14 kérdésünkre, és kiderül, mennyit tudsz az emberi test elképesztő titkaiból!
kvíz
Kvíz: honnan kapta nevét a HIV-vírus? – Teszteld, mennyire ismered az orvosi rövidítéseket Az egészségügyben számos kifejezés helyett csak rövidítések, betűszavak honosodtak meg a mindennapi szóhasználatban. Mennyire ismered ezeket? Teszteld a tudásod!