Boldogkői: "ősszel megint elő fog jönni a járvány"

Boldogkői Zsolt biológus támogatja a harmadik oltás felvételét, főleg a 60 feletti, Sinopharmmal oltottak esetében.

Boldogkői Zsolt biológus szerint a lényegesen fertőzőbb delta variáns miatt nagyon messze vagyunk a nyájimmunitási küszöbtől - többek között erről is beszélt a szakember az ATV-ben.

Kell 3. oltás, de várjunk vele

Magyarországon eddig kilenc embernél azonosították a koronavírus delta variánsát, más országokban azonban már komoly gondokat okoz. A kormány jelenlegi álláspontja az, hogy az oltások használati leírásában nem szerepel a harmadik dózis. "Ha ugyanazt adjuk harmadjára is, az annyira nem megy szembe a különféle előírásokkal. Ez egy bevált gyakorlat, ezt hívják emlékeztető oltásnak" - mondta Boldogkői, hozzátéve, hogy a Sinopharmnál merült fel, hogy bizonyos korosztálynál nem ad megfelelő védettséget. A szakértő hangsúlyozta, hogy szerinte mindenképpen kell harmadik oltás, de várjuk meg, hogy a cégek milyen ajánlásokat fogalmaznak majd meg.

koronavírus, oltás, Magyarország
Az immunvédettséget növelné egy harmadik oltás. Fotó: MTI/Balázs Attila

Aki a kínai vakcinából szeretne 3. dózist, az kapja meg

A kínai vakcinával kapcsolatban a szakember elmondta, hogy úgy tűnik, az időseknél 20-30 százalékban nem alakít ki megfelelő immunvédekezést. Boldogkői szerint az jó megoldás lehet, hogy a 60 év feletti kínai vakcinával oltottak kapják meg automatikusan a harmadik oltást. "Az immunológiai védettséget az növelné, hogy aki szeretné, az kapja meg a harmadik oltást" - fogalmazott Boldogkői.

Koronavírus: a delta variánsra nyitunk? Kattintson!

A delta variáns

A szakember szerint ez a változat 2,5-szer fertőzőbb az eredeti koronavírusnál, így a nyájimmunitási küszöb is felfelé tolódik. Boldogkői szerint mindenkit be kell oltani, vagy közel 100 százalékot, hogy elérjük a nyájimmunitást. Ehhez viszont nem csökkenteni kellene a védettségi igazolvány jogosítványait, hanem inkább erősíteni a nyáron. Még akkor is, ha ennek nincs járványtani logikája.

A kilátások

"Ősszel mindenképpen elő fog jönni a járvány, ha a nyarat meg is ússzuk" - rajzolta meg a közeli jövőt Boldogkői. Ezt azzal indokolta, hogy sem mi, sem a környező országok nem állnak annyira jól az oltásokat illetően - a nyájimmunitás miatt -, illetve, hogy a vírus köztünk van. Ez a két mutató azt jelezheti, hogy lesz járvány.

Koronavírus: ennyivel veszélyesebb a delta variáns - százból 85-en betegszenek meg, míg az alfa vírusnál ez a szám lényegesen kisebb. A részleteket itt olvashatja.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi. Emellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.