Bevált a majomhimlő elleni oltás

Magas, csaknem 80 százalékos hatékonyságú a majomhimlő elleni védőoltás – közölte kedden a brit kormány egészségbiztonsági hivatala. Jóllehet a majomhimlős esetek száma továbbra is alacsony, oda kell figyelni a kockázatokra.

Nyár eleje óta 363 majomhimlő-fertőződést jegyeztek fel Angliában. Az érintettek közül nyolcan a fertőződés észlelése előtt legalább 14 nappal, 32-en a vírus izolálása előtt 0-13 nappal kapták meg az új vakcinát, a többi 323 fertőzött nem kapott oltást. Ennek alapján becsülhető, hogy az oltóanyag egyetlen dózisa a beadás után legalább 14 nappal 78 százalékos hatékonyságú védelmet nyújt a vírus ellen. Az eredmények tükrében tovább folytatják a védettség időtartamának vizsgálatát.

majomhimlő, vakcina, oltás, vizsgálat, fertőződés
Egyre többen kapják meg a majomhimlő elleni vakcinát. Fotó: Getty Images

55 ezer oltást adtak már be

Jamie Lopez-Bernal járványtani konzulens az eredmények ismertetéséhez fűzött nyilatkozatában hangsúlyozta: jóllehet a majomhimlős esetek száma továbbra is alacsony, oda kell figyelni a kockázatokra. Már tudható, hogy egyetlen adagnyi oltóanyag is erőteljes védelmet nyújt, két dózistól pedig valószínűleg még hatékonyabb és hosszabb ideig tartó védelem várható.

Angliában eddig 55 ezer majomhimlő-oltást adtak be. A fertőződési kockázat alacsony ugyan, az egészségügyi hatóságok ugyanakkor minden jogosultat arra biztatnak, hogy minél előbb jelentkezzenek az oltás beadására.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos idő várható kevés gomolyfelhővel, a Dunántúl egyes részein és az északkeleti harmadban felhős körzetek is előfordulhatnak. Csapadék a legtöbb helyen nem valószínű, de néhány hózápor kialakulását nem lehet kizárni. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, néhol viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!