Be kell-e oltatni magunkat az influenza ellen?

Egyre csökken azok száma, akik beadatják maguknak az influenza elleni védőoltást. Ez a helyzet a rizikócsoportokban, azaz az idősek és a kisgyerekek körében is. Így az úgynevezett átoltottság egyre csökken, s az egész lakosság védettsége egyre kisebb egy influenzajárvány ellen. Az orvosok egyöntetűen amellett vannak, hogy aki teheti, oltassa be magát, de a veszélyeztetettek mindenképpen - írja az Origo.hu.

A 2009-es H1N1 -járvány utáni évet leszámítva, Magyarországon egyre kevesebben adatják be az influenza elleni védőoltást. A járvány utáni télen a rizikócsoportokban - a krónikus betegek, a 65 év felettiek, a várandósok és a kisgyerekek körében - az átoltottság majdnem elérte a 80 százalékot, a három év alatti kisgyerekek esetében pedig meghaladta a 90 százalékot is. Ám úgy tűnik, az oltás elleni áltudományos riogatások megtették a hatásukat az évek során.

oltás
Az influenza elleni oltás szükséges az orvosok szerint. Csökken a veszélyeztetett csoportok átoltottsága

"Az oltás nem a fertőzéstől véd meg biztosan, hanem rövidíti a betegség lefolyását, és főleg a súlyos szövődmények kialakulását előzi meg" - mondta az Origónak Molnár Zsuzsanna, az Országos Epidemiológiai Központ főorvosa. Egy félévesnél kisebb csecsemőt, aki nem kaphat védőoltást, a környezete úgy tud óvni, ha ők beadatják maguknak az oltást. Vagy például a súlyos cukorbetegekre nézve is sokkal veszélyesebbek az influenza szövődményei, így nekik is az oltás a legjobb védekezés - állította a szakértő, aki leszögezte, hogy a vakcináknak nincs egészségre káros összetevőjük. Összesen hétfajta vakcina van törzskönyvezve Magyarországon, de jellemzően csak kettőt forgalmaznak. Azt minden szezon előtt az Egészségügyi Világszervezet (WHO) határozza meg, hogy az adott évben a két vírustörzs melyik altípusait kell mindenképpen tartalmaznia minden gyártó oltóanyagának.

Minden évben, késő ősztől tavaszig találkozunk az influenzavírus által okozott, a légutak megbetegedésével járó, széles körben terjedő járványokkal. A betegség világszerte előfordul. Magyarországon a 2003 tavaszi influenzajárványban 430 ezer beteget regisztráltak. A korábbi években lezajló nagy járványok közül 1950 és 2000 között tíz járványban egymillióan vagy annál is többen betegedtek meg, három influenzajárványban pedig a kétmilliót is meghaladta a fertőzöttek száma. Részletek!

2009 óta minden évben, így az idei vakcinában is szerepel az influenza vírus A törzséből a H1N1 az összetevők között. Az A törzsből a H3N2 altípus volt tavaly is a másik összetevő, de most egy másik változata került az oltásba.

"Nagyon sok múlik a háziorvosokon. Ők azok, akik ismerik, kik a krónikus betegek, a leginkább veszélyeztetettek a körzetükben, ezért arra buzdítjuk őket, hogy próbálják elérni ezeket az embereket, és ajánlani nekik a védőoltást. Főleg a kisebb településeken, ahol, ha a háziorvos azt ajánlja, hogy be kell adni, hallgatnak rá" - mondta Molnár Zsuzsanna.

Forrás: Origo.hu

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +15 °C

Sok napsütésre számíthatunk a nagyrészt felhőtlen vagy kissé fátyolfelhős égbolt mellett, így csapadék sem lesz. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között alakul. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.