Banglades közel háromnegyedét érinti már a madárinfluenza

Banglades területének közel háromnegyedét érinti már a madárinfluenza-járvány - derült ki az ország állattenyésztési hatóságainak közléséből. A hatóságok hétfőn megerősítették, hogy újabb bangladesi körzetre terjedt át a madárinfluenza emberre is veszélyes H5N1-es vírusa, ezzel az ország 64 körzetéből 45-ben küzdenek már a járvánnyal. Ugyanakkor azt állították, hogy az utóbbi hetekben lelassult a kór terjedése. "A tavasz megérkezése óta kevés jelentést kaptunk baromfipusztulásról" - mondta a dakkai kormány állattenyésztési hivatalának igazgatója, aki szerint a helyzetet mostanra nagyrészt ellenőrzésük alá vonták.

A bangladesi hatóságok először tavaly márciusban azonosították a madárinfluenza vírusát, s azóta mintegy 970 ezer házi szárnyast pusztítottak el. A járvány miatt válság sújtja az ország baromfitenyésztő ágazatát, amely legalább ötmillió bangladesi megélhetését biztosítja közvetlenül vagy közvetve. Egyetlen olyan esetről sem tudnak viszont, amelyben embert is megfertőzött volna a H5N1-es vírus a 140 milliós lakosú, rendkívül nagy népsűrűségű dél-ázsiai országban. (MTI)

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +25 °C
Minimum: +13 °C

A változóan felhős időt követően hajnalban északnyugat felől szakadozottabb frontális felhőzet érkezik. A nappali csapadékgócok estére megszűnnek, de az időszak második felében az északi, északnyugati tájakon kialakulhat néhol kisebb eső, zápor. A légmozgás mindenhol mérséklődik, legyengül, sőt többfelé szélcsend várható.Késő estére 14 és 21 fok közé hűl a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 8 és 15 fok között alakul, ennél alacsonyabb értékek a hidegre hajlamos helyeken valószínűek. Hidegfronti hatás várható szerdán, amely az érzékenyeknél fejfájást, migrént okozhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?