"Az emlékeztető oltások nem adnak okot az ünneplésre"

Nem lehet kilábalni a koronavírus-világjárványból pusztán emlékeztető oltásokkal, fontosabb, hogy mindenhol haladjanak az első adagok beadásával - figyelmeztetett az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója.

"Egyetlen ország sem lábalhat ki a pandémiából emlékeztető oltások segítségével, és az emlékeztető oltások nem adnak okot az ünneplésre" - jelentette ki Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz Genfben tartott szerdai sajtótájékoztatóján.

Az omikron így betegíti meg a fertőzötteket.

A főigazgató szerint "az általános emlékeztetőoltás-programok inkább meghosszabbítják a járványt, mintsem véget vetnének neki", mert "eltérítik" a vakcinákat azoktól az országtól, amelyekben még alacsony az átoltottság. Felhívta a figyelmet arra, hogy a világban beadott minden öt vakcina közül egy emlékeztető oltás, ugyanakkor a jelenleg kórházi kezelésre szorulók és a halálos áldozatok "jelentős többsége" oltatlan.

Fontos, hogy az első adag koronavírus-oltás beadásával is haladjanak az országok.
Fontos, hogy az első adag koronavírus-oltás beadásával is haladjanak az országok. Fotó: Getty Images

Hetente ötvenezer halott

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz idei utolsó sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy 2022-nek a koronavírus-járvány végét hozó évnek és egyben a szolidaritás új korszakát jelentő kezdetnek kell lennie. "2021 sok okot adott nekünk a reménységre, vakcinák formájában, amelyek kétségkívül sok életet mentettek meg, de az oltóanyag elosztásában megnyilvánuló méltánytalanság sok emberéletet követelt" - mondta a főigazgató, aki arról is beszélt, hogy a COVID-19 -be továbbra is mintegy ötvenezren halnak bele hetente, és egyre inkább az omikron válik az uralkodó variánssá. Mint kiemelte: "világosan meg kell fogalmaznunk", hogy a védőoltások hatásosak a delta és az omikron variánssal szemben is.

"Egyes adatok szerint az omikron által megfertőzöttek közül kevesebben kerülnek kórházba, mint a delta variáns által fertőzöttek közül" - ezt már Maria van Kerkhove, a koronavírus-járvány WHO-felelőse közölte szerdán, egy hónappal az új variáns azonosítása után. Azt viszont hozzátette, hogy egyelőre nem áll rendelkezésre elegendő adat ahhoz, hogy megállapítsák: az omikron virulensebb lenne a deltánál. "Még nem láttuk elég ideje terjedni ezt a variánst a világ lakossága, elsősorban a sérülékeny emberek között" - fogalmazott.

A Dél-afrikai Köztársaságban a Fertőző Betegségek Nemzeti Intézetének (NICD) az omikron variáns súlyosságával és a koronavírus-fertőzések tendenciájával kapcsolatos kutatása szerint - amelynek eredményét szerdán hozták nyilvánosságra - az elsőként Dél-Afrikában azonosított, gyorsan terjedő variánssal megfertőzöttek közül kevesebben kerülnek kórházba, mint akik a delta változatot kapták el. A kutatók szerint azonban elképzelhető, hogy ez a lakosság magas immunitási szintjének tudható be.

Noha a koronavírus elleni védőoltások típustól függetlenül a legtöbb embernél megfelelő és erős immunvédelmet építenek fel, vannak kevésbé szerencsések, akiknél a vakcina hatására nem alakul ki mérhető antitestszint. Hogy kiknél és miért, arról a CNN készített riportot .

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Napos idő lesz kevés fátyolfelhővel, csapadék nélkül. Főként Borsodban és az Alföldön néhol megélénkül az északkeleti, keleti szél.Kora délután 9 és 13 fok között alakul a hőmérséklet. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!