"A nemi betegségek nem válogatnak"

A fiatalok nem egészen fele használ csupán óvszert szexuális együttlétek alkalmával, harmaduk pedig nem tudja, hogy a méhnyakrákért a humán papillómavírus (HPV) felelős - derült ki a STOP STD! Felelős szex kampány friss felméréséből. A szakember szerint a témának sokkal hangsúlyosabb szerepet kellene kapnia a médiában, illetve az iskolai felvilágosítás során egyaránt.

Az amerikai járványügyi hatóság (CDC) becslései szerint a szexuálisan aktív fiatalok mintegy fele fertőződik meg valamilyen szexuális úton terjedő kórokozóval 25 éves kora előtt, ráadásul e fertőzések többsége tünetmentes - olvasható a kampány weboldalán . A kockázat tehát igenis valós, ennek ellenére itthon az érintettek jelentős része nem rendelkezik kellő ismeretekkel a témát illetően. "Éppen azért indítottuk el 2014-ben a STOP STD! kampányt, mert a mindennapi munkánk során azt tapasztaltuk, hogy az emberek - nemtől és végzettségtől függetlenül - általában véve nagyon keveset tudnak ezekről a betegségekről. Emiatt aztán sokszor kapnak el különféle fertőzéseket. Fontos tehát, hogy beszéljünk ezekről a kérdésekről" - fogalmazott dr. Szandányi Réka bőr- és nemigyógyász, kozmetológus szakorvos.

A kezdeményezés keretében a Belvárosi Orvosi Centrum STD és HPV Centrumának szakemberei évről évre ellátogatnak a legnagyobb hazai fesztiválokra, hogy az érdeklődők számára felvilágosítást nyújtsanak a rájuk leselkedő veszélyekről, egyszersmind kérdőívek segítségével felmérjék a fiatalabb generációk ismereteit a szexuális úton terjedő betegségekről és fertőzésekről. Idén júliusban a Velencei-tó mellett rendezett EFOTT-ra települt ki a STOP STD! csapata, ahol mintegy félezer magyar fesztiválozó válaszait begyűjtve végeztek részletes felmérést. Az így kapott adatok több esetben is beszédes eredményeket hoztak.

A magyar fiatalok szexuális felvilágosítása közel sem tökéletes
A magyar fiatalok szexuális felvilágosítása közel sem tökéletes. Fotó: iStock

Orális szexhez is kell óvszer

A túlnyomó többségében a 15-29 éves korcsoportba tartozó résztvevők 86 százaléka például még sosem hallott korábban az STD (sexually transmitted diseases, szexuális úton terjedő betegségek) kifejezésről. "Egyértelműen látszik, hogy az STD mint angol rövidítés alig van jelen a köztudatban ennél a korosztálynál. Muszáj azonban meghonosítani, hogy egyáltalán beszélni tudjunk a témáról. A nemigyógyászat és a nemibeteg-gondozás ugyanis olyan erős stigma, hogy a legtöbben hallani sem akarnak róla" - mutatott rá dr. Szandányi Réka. Ami a megelőzést illeti, a megkérdezettek mindössze 44 százaléka mondta azt, hogy minden esetben használ óvszert, bár a többség inkább fogamzásgátlás céljából. Azok aránya, akik a fertőzésektől tartva használnak kondomot, alig 19 százalék.

Hogyan zajlik pontosan egy vizsgálat a nemigyógyásznál? Milyen kérdésekre kell választ adnia a pácienseknek? Részletek itt.

A válaszadók 45 százaléka nem tudta, hogy orális szex közben is szükséges óvszerrel védekezni. Valójában azonban a humán immunhiány vírust (HIV) leszámítva az összes STD-t el lehet kapni orális szex útján. "Nyilván erre a problémára a legjobb megoldást az óvszerhasználat nyújtja, bár azt is be kell látni, hogy ez nem feltétlenül életszerű. Az emberek jelentős része nem használ orális szexhez óvszert, ilyenkor viszont fontos lenne, hogy az érintettek tisztában legyenek a rizikóval, és menjenek el egy STD-szűrésre" - hangsúlyozta a szakorvos. Mindazonáltal a felmérés résztvevőinek 86 százaléka még nem járt korábban STD-szűrésen saját bevallása szerint.

Ez utóbbi vizsgálat kapcsán a szakember kifejtette, hogy tulajdonképpen minden párkapcsolatban alapvetőnek kellene lennie, hogy kezdetben a párok óvszert használnak, majd amikor komolyra fordul a kapcsolat, előbb végeztessenek egy szűrést, mielőtt elhagynák a kondomot. "A legtöbben azt hiszik, hogy amennyiben megválogatják a partnereiket, nem érheti őket baj. Ilyenkor olyan szempontokat szoktak említeni, hogy a partnerük igényes, tiszta, jó családból való, stb. Csakhogy mindez semmit sem számít, mert a nemi betegségek nem válogatnak. Senkiről sem lehet ránézésre megmondani, hogy nemi beteg-e. Egyedül az óvszer nyújt védelmet" - szögezte le.

A méhnyakrákot a HPV okozza

A STOP STD! fesztiválos kitelepüléseinek egyik kiemelt témáját a leggyakoribb fertőzések jelentik, így a vírusok közül a HPV , a baktériumok közül pedig a klamídia kórokozója. Utóbbi kapcsán érdemes megemlíteni, hogy 25 éves korára minden tizedik nő elkapja a fertőzést, amely bár tünetmentes, kezelés nélkül azonban súlyos szövődményeket okozhat. Ismert például, hogy a késői meddőség sok esetben valamilyen nem kezelt kismedencei gyulladásra vezethető vissza, amit a többi között STD-kórokozók is kiválhatnak. Összességében elmondható tehát, hogy sok nő fel nem ismert klamídiafertőzés következtében válik meddővé, miközben a probléma egy mindössze ötnapos antibiokumkezeléssel megoldható lenne, a szűrés pedig csupán néhány ezer forintos kiadást jelent.

A HPV kapcsán sokat hallani annak rákkeltő hatásáról, a kérdőívet kitöltő fiatalok 31 százaléka mégsem tudta, hogy a méhnyakrákért ez a vírus felelős. Ennél is többen, a válaszadók 38 százaléka nem tudta, hogy a HPV elleni védőoltással - amelyet ma már térítésmentesen megkaphatnak a hetedik osztályos lányok - a méhnyakrák és nemi szervi szemölcs is megelőzhető. Fontos figyelmeztető adat továbbá, hogy a résztvevők 46 százaléka úgy gondolta, a nőgyógyászati rákszűrés alkalmával nemi betegségekre is történik szűrés.

"A nőgyógyászati rákszűrésen nem történik HPV-vizsgálat. Sajnos a nőgyógyász kollégák is gyakran úgy engedik haza a pácienseket, hogy baj esetén jelentkeznek, ellenkező esetben minden rendben, ami egy hamis biztonságérzetet kelt. Attól ugyanis, hogy a rákszűrés nem talál elváltozást, még lehet akár teljesen tünetmentes HPV-, klamídiafertőzése vagy akár trippere is egy nőnek. A nőgyógyászok általában HPV-szűrést is csak olyankor javasolnak, ha a rákszűrés eredménye nem negatív. Ehhez ráadásul érdemes hozzátenni, hogy a nőgyógyászati citológiai vizsgálatnak óvatos becslések szerint is van egy 20 százalékos tévedési aránya. Fontos lenne tehát kiegészíteni HPV-vizsgálattal a szűrést, hiszen így látszana, kik azok, akiket gyakrabban érdemes szűrni, esetleg további vizsgálatra kell küldeni. Mivel azonban ez egy viszonylag drága, körülbelül 10 ezer forintos teszt, ezért egyelőre nem várható, hogy rutinszerűen bevezessék a nőgyógyászati rákszűrésbe - viszont minden beteg kérheti magának" - hívta fel a figyelmet dr. Szandányi Réka.

Kihez kell fordulni, ha baj van?

Arra kérdésre, hogy amennyiben felmerül egy szexuális úton terjedő betegség gyanúja, milyen orvoshoz kell fordulni, a megkérdezettek igen változatos válaszokat adtak. A többség - helyesen - a bőr- és nemigyógyászokat jelölte meg, illetve igen magas volt a nőgyógyászokat választók aránya is. Emellett sokan az urológusokra és háziorvosokra szavaztak, továbbá jóval kisebb arányban, de voltak, akik pszichiáter vagy fül-orr-gégész segítségét kérnék.

"Nem biztos, hogy egy betegnek feltétlenül tudnia kell, hova forduljon. Ebben az ügyben tehát az orvoskollégáknak is nagy felelősségük van. Egy tüneteket okozó STD-t vagy el kell tudnia látni egy nőgyógyásznak, illetve egy urológusnak is, vagy egyszerűen tovább kell küldenie a beteget a nemigyógyászatra. Előbbivel kapcsolatban viszont nem olyan jók a tapasztalatok. Rendszeresen járunk a társszakmák konferenciáira előadásokat tartani, hogy a kollégákat edukáljuk, valamint igyekszünk a társadalom felé is kommunikálni, hogy ilyen panaszokkal inkább a nemigyógyászatra menjenek. Először is azért, mert ezeket a betegségeket rendszerben kell látni és kezelni, másrészt egy nagyon érzékeny területről van szó, ami minimum két, de akár több embert is érint egyszerre. Külön felkészültséget igényel, hogy ezeket a helyzeteket megfelelően tudjuk kezelni, máskülönben párkapcsolatok, családok élete mehet tönkre. Erre a nőgyógyászok és urológusok alapvetően nincsenek kiképezve" - mondta a szakorvos.

Kitért rá, a felmérés adataiból is látszik, hogy mennyire fontos beszélni a szexuális úton terjedő fertőzésekről és betegségekről. Az általános információhiány csak tovább fokozza az egyébként is fennálló, illetve minden szexuálisan aktív embert egyaránt érintő kockázatokat. E kommunikációban fontos szerepe lenne egyfelől a médiának, másfelől az iskolai felvilágosításnak, amely viszont egyelőre szinte kizárólag a HIV-fertőzésre és a nemkívánatos terhességek megelőzésére koncentrál. "Mindenki a saját maga egészségéért felelős. Nagyon fontos tudni arról, hogy ezek a betegségek tünetmentesen is léteznek és fertőznek, viszont létezik szűrővizsgálat, ami mindenki számára elérhető. Ami pedig a megelőzést illeti, ez ügyben az óvszernél és a védőoltásnál jobb módszert még nem találtak fel" - fogalmazott dr. Szandányi Réka.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Nagyrészt erősen felhős időre számíthatunk több helyen - nagyobb eséllyel az ország északi felén - esővel, záporesővel, elvétve zivatar is kialakulhat. Az éjszaka második felében megszűnik a csapadéktevékenység, ezzel együtt a felhőzet is felszakad, és hajnalra kiderül az ég. A nyugati, délnyugati szelet erős, főként a front mentén az átmenetileg északnyugatira forduló szelet viharos lökések kísérhetik, majd hajnaltájt veszít erejéből a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 4 és 9 fok között alakul, de a tartósabban derült és szélcsendes hidegre hajlamos helyeken ennél alacsonyabb értéket is mérhetünk. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra