A magyarokat nem fenyegeti a kanyaró

A magyar gyerekek 98 százaléka be van oltva kanyaró ellen, ennek köszönhetően Magyarországon népességszintű védettség alakult ki a betegséggel szemben.

Romániában már 16 halálos áldozata van annak a kanyarójárványnak, amely elsősorban az ország nyugati, délnyugati megyéiben terjed - közölte vasárnap a Digi24 hírtelevízió.

Oroszi Beatrix, az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) főigazgatója az M1 aktuális csatorna műsorában azt mondta: a kanyaró súlyos, fertőző betegség, amelynek kezdetben influenzaszerű tünetei vannak, így torokfájás, köhögés és magas láz. Kiemelte továbbá, hogy már a lappangási idő utolsó fázisában, még a tipikus kiütések előtt fertőzhet a beteg.

A legjobb védekezés a védőoltás . Romániában az átoltottság aránya nem elég magas, Magyarországon viszont szinte minden 15 hónapos és 11 éves gyereket beoltanak kanyaró ellen, a 98 százalékuk megkapja a vakcinát. Ennek köszönhetően Magyarországon az elmúlt tizenöt évben csak behurcolt, vagy azzal összefüggő eset fordult elő.

A kanyaró egyik jellemző tünete a magas láz
A kanyaró egyik jellemző tünete a magas láz

Oroszi Beatrix szerint, ha egy közösségbe - akár Romániából - új gyermek érkezik, ellenőrizni kell, hogy minden, az életkorának megfelelő védőoltást megkapott-e, és ha nem, minél előbb pótolni kell. A szülőknek pedig azt javasolja, hogy ha tehetik, 15 hónaposnál fiatalabb gyerekkel ne utazzanak Romániába. Indokolt esetben 9 hónapos korra előrehozható a védőoltás beadása, de ez esetben egyéves kor után még egy oltást kell kapnia a gyermeknek.

Az Egészségügyi Világszervezet tavalyi helyzetjelentése szerint a kanyaró naponta 400 gyermek életét követeli világszerte. Részletek itt.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +24 °C
Minimum: +12 °C

Általában napos, gomolyfelhős időre számíthatunk. Az ország északkeleti, keleti harmadában erőteljesebb lesz a gomolyfelhő-képződés, és zápor, zivatar is előfordulhat. Az északi, északnyugati szél a Dunántúlon olykor megerősödik. A csúcshőmérséklet 22 és 27 fok között várható. Késő estére döntően 14 és 20 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is hidegfronti hatás érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?