A koronavírus-járványból ez jelentheti a kiutat

Több mint egy éve nehezíti meg az életünket a koronavírus-járvány, az oltási program előrehaladtával azonban már látszik némi fény az alagút végén. De vajon mi segíthet még abban, hogy minél előbb túllendüljünk ezen a krízishelyzeten?

Az oltási program mellett az oltóanyaggyártás felgyorsítása, a vakcinák exportjának engedélyezése, valamint az oltóanyagok méltányos szétosztása jelenthet gyors kiutat az új típusú koronavírus okozta világjárványból - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke. Elmondása szerint, amint Európa kilábal ebből a nehéz helyzetből, részben a jövőbeli járványokra történő felkészülés áll majd az unió figyelmének középpontjában.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus elleni vakcina, koronavírus elleni védőoltás, koronavírus elleni oltás, koronavírus elleni oltóanyag
Már látszik némi fény az alagút végén. Képünk illusztráció, forrása: Getty Images

A nyarunk már biztonságos lehet?

Hétvégéig több mint 200 millió adag koronavírus elleni oltóanyag jutott el az Európai Unió (EU) tagországaiba, és mintegy 160 millió európainak már legalább az első dózist beadták. A bizottság továbbra is megvalósíthatónak látja azt a célt, miszerint az európai felnőtt lakosság 70 százaléka júliusig be legyen oltva.

Koronavírus: ez a két mentális tünet gyakori - kattintson!

Egyébként a beoltottságot igazoló oltási tanúsítvány rendszerének elfogadása is jó úton halad, és a remények szerint júniusig már a teljes körű európai működése is megvalósulhat. "Azt szeretnénk, ha az európaiak nyara biztonságos és pihentető lehetne" - fogalmazott Ursula von der Leyen. Hozzátette ugyanakkor, hogy az oltási kampányok eddigi sikerét nem szabad kockára tenni, ezért a járvány visszaszorítását célzó intézkedések feloldása csak megfontoltan történhet meg. "Nyissunk óvatosan és összehangoltan" - kérte.

Fontos a szolidaritás is

Az Európai Unió emellett az egység és a szolidaritás fontosságát is hangsúlyozza a koronavírus-járvány elleni küzdelemben. Ezzel összefüggésben Charles Michel, az Európai Tanács elnöke kijelentette, hogy az EU továbbra is támogatja Indiát a kór elleni küzdelemben, például az uniós és a nemzetközi vakcinaexport mechanizmuson keresztül is.

Koronavírus: egy évvel később is látszik a tüdőn - olvassa el a részleteket!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
Egyetlen rossz szokás miatt veszíthetünk sok izmot 50 felett – Ezt tanácsolja a szakértő
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

A pára- és ködfoltok feloszlása, valamint az összefüggőbb felhőzet levonulása után napos idő várható, keleten gomolyfelhők is képződnek, melyek délután szétterülve átmenetileg felhősebb periódusokat okoznak, majd estére feloszlanak. Eközben késő délutántól, estétől északkelet felől egyre vastagabb felhőzet érkezik, melyből az északkeleti, keleti határvidéken néhol gyenge csapadék előfordulhat. Az északi, északkeleti szél a Tiszántúlon és a Dél-Alföldön megélénkül, másutt gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között alakul. Késő estésre 2 és 10 fok közé hűl le a levegő. Nem érvényesül markáns fronthatás, ugyanakkor a magasban hidegebb levegő áramlik térségünkbe.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!